„Nem értek egyet Tállai Andrással. Érzem, hogy egyre kevesebbet ér a pénzem!” címmel gyűjtenek aláírást Mezőkövesden

Megosztás

2021 december 4-én szombaton, a reggeli órákban a Mezőkövesdi piacon fog aláírást gyűjteni az ellenzéki összefogás élükön a DK-s Sermer Ádámmal, aki 56,13% százalékkal nyerte meg az előválasztást.

Jelenleg Borsod 7-es számú választókerületének a fideszes Tállai András az országgyűlési képviselője, aki a napokban arról beszélt a Parlamentben, hogy

“a kormány bebizonyította azt, hogy válság idején, magasabb infláció és forintgyengülés esetén is lehet “olyan gazdaságpolitikát csinálni”, hogy az emberek ebből ne érezzenek semmit, sőt, még többet tudjanak fogyasztani.”

Az ellenzéki pártok és szervezetek közösen állnak ki Mezőkövesden tiltakozva Tállai András kijelentése ellen. Közleményükben kijelentették, hogy a “világgazdaság beárazta Orbánék gazdaságpolitikáját”, szerintük ennek köszönhető a negatív rekordokat döntögető forint árfolyam és a magas infláció is, ami nem csak az Európai Unió átlagát, de a környező országokét is meghaladja. Mint írják,

Sermer Ádám, BAZ 07 képviselőjelöltje

“Azt elhisszük, hogy a NER oligarchái nem éreznek semmit az inflációból, de a magyarok többsége a karácsonyi időszakban rá kellett eszméljen, hogy nem fogja tudni megvásárolni azt az ajándékot, vagy nem fogja tudni elkészíteni azt a menüt, amit előzetesen eltervezett, mert az árak egész egyszerűen ezt nem engedik meg. Mindeközben ahelyett, hogy az infláció mérséklésén dolgoznának a pártállam vezetői, felelőtlen választási osztogatásba kezdtek és olyan adósságba verik az országot, amelyet még évek múlva is nyögni fognak a magyar adófizetők. Jöjjön el szombat reggel a Mezőkövesdi piacra, írja alá ívünket, mutassuk meg hogy igenis érezzük az inflációt! Találkozzon és beszélgessen Sermer Ádámmal, az ellenzék közös képviselőjelöltjével, hiszen mi kíváncsiak vagyunk a véleményére!

Borsod, vedd kezedbe a sorsod!”

Kapcsolódó cikkek