Komoly előzményei voltak a Baldwin-féle halálos forgatási balesetnek, mégsem tett senki semmit

Megosztás

Három másik, biztonságosnak mondott kellékfegyver is elsült, de mindenki csak sietni és sietni akart bármi áron. Több stábtag el is hagyta a helyszínt, tiltakozásul a biztonsági előírások semmibe vétele miatt, nekik lett igazuk.

Néhány órával azelőtt, hogy a Rust című film egyik jelenetpróbáján Alec Baldwin egy kellékfegyverrel lelőtte Halyna Hutchins vezető operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt, az operatőrcsapat hét tagja tiltakozásként elhagyta a helyszínt – írja a Los Angeles Times.

A stábtagok számos dolog miatt elégedetlenek voltak, a nem megfelelő biztonsági procedúráktól kezdve a nekik biztosított szállásig. Állítólag ezek a problémák már a forgatás október eleji indulása óta jelen voltak.

 Szigorúbb biztonsági ellenőrzést követelő tábla a Halyna Hutchinsnak szervezett megemlékezésen.  Fotó: SAM WASSON/Getty Images via AFP

Az L.A. Times forrásai szerint a fegyvervizsgálati előírásokat sem igazán tartották be a forgatáson, és legalább egy operatőr már múlt héten is reklamált emiatt a gyártásvezetőnek.

Három stábtag pedig azt mondja, hogy Baldwin dublőrénél kétszer is elsült úgy kellékfegyver, hogy előtte azt mondták neki, „hideg a pisztoly”, vagyis nincs benne töltény. Ezen kívül még egy véletlen lövés is történt. Ennek ellenére a stábtagok szerint ezt követően nem volt sem vizsgálat arról, hogy ez hogy történhetett meg, sem biztonsági értekezlet. „Semmi mást nem akartak, csak sietni, sietni, sietni” – mondta az egyik forrás.

A tragédia előtt Alec Baldwinnak, aki egyébként a film producere is volt, azt mondták, biztonságos a fegyver. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek