Megugró fertőzésszámra számít az október 23-i nagyrendezvények után a virológus

Megosztás

Napok, sőt hetek óta emelkednek a járványügyi adatok – csütörtökön és pénteken például már kétezer fölé ment az újonnan beazonosított fertőzöttek száma -, azaz egyértelműen felívelőben van a negyedik hullám. A kormány ennek ellenére semmilyen korlátozást nem vezet be az október 23-i, majd a mindenszentek miatti eseményekre sem.

Pedig Rusvai Miklós virológus jóslata alapján lehet, hogy nem ártana. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakember 150 körüli napi halottat becsül a negyedik hullám csúcsra, az október 23-i tömegrendezvények után pedig még több fertőzöttre számít.

„Ami nagyon fontos lenne, hogy lehetőleg a rendezvények szervezői is figyelmeztessék a résztvevőket önmaguk érdekében a szomszédjuk érekében, lehetőleg viseljenek maszkot” – mondta a virológus.

via atv.hu

Kapcsolódó cikkek