Az EP újságírói díját a Pegasust leleplező publicistái kapták

Megosztás

A Pegasus-projekt kapta az Európai Parlamentben az első Daphne Caruana Galizia újságírói díjat – írta közleményében az Európai Parlament.

A Pegasus-botrányt a Forbidden Stories nevű újságírói konzorcium göngyölítette fel, ez az a szervezet, amiben a benne dolgozók meggyilkolt, bebörtönzött vagy megfélemlített kollégáik félbehagyott nyomozásait fejezik be. Daphne Caruana Galizia, a díj névadója az a máltai újságírónő volt, akit robbantásos merénylettel gyilkoltak meg, amikor a helyi maffia és a politikai elit összefonódását vizsgálta.

„A büntetlenség öli meg az újságírókat. És ha pontosan megnézzük, hogy milyen sztorik miatt öltek meg újságírókat, a legtöbbször ugyanazokról a sztorikról van szó, amelyeken Daphne is dolgozott: korrupció, pénzmosás, emberi jogok megsértése, környezeti bűncselekmények. Ezért van az, hogy az ilyen nagyon fontos témák esetében össze kell fognunk”

– mondta a díj átvételekor Laurent Richard újságíró.

A Pegasus-botrányban kibukott, hogy több országban – köztük Magyarországon is – telefonjukon keresztül figyeltek meg újságírókat, ellenzéki politikusokat, jogvédőket és civileket is kormányzati szervek. Erről itt írtunk korábban.

Kapcsolódó cikkek