A gyerekek elhagyták a tantermet, néhány perc múlva leszakadt a teljes mennyezet

Megosztás

Óriási szerencse, hogy senki nem sérült meg a balesetben. Ez néhány percen múlott.

Leszakadt a plafon egy ukrajnai iskolában – írja a KárpátHír. A gyerekek néhány perccel korábban hagyták el a tantermet.

A törmelék beborította a padokat, a székeket, valamint a diákok személyes holmijait is. A Csernyihiv megyében, Novhorod-Szeverszkij 1. számú oktatási intézményben történt balesetben szerencsére nem sérült meg senki.

A szülőket kifejezetten nyugtalanítják a történtek, aggódnak az iskola műszaki állapota miatt. A helyi önkormányzat szerint az iskola vezetősége még nem fordult hozzájuk a plafon kijavításával kapcsolatban.

Nem először fordult elő ilyesmi az iskolában. Az igazgató által bemutatott műszaki bizottsági jelentésből kiderült, hogy korábban három hasonló baleset is történt már. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek