Megütötték a DK egyik képviselőjét, a kiérkező rendőrökbe is belekötött az erőszakoskodó

Megosztás

Bántalmazták a Demokratikus Koalíció egyik önkormányzati képviselőjét, aki a történtek miatt haladéktalanul feljelentést tett – közölte az ellenzéki párt sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint Varga Gergő, a DK újbudai önkormányzati képviselője az őszi ellenzéki előválasztásra gyűjtötte az ajánlásokat, eközben ütötte meg egy férfi. A bántalmazó a kiérkező rendőrökkel is vitába keveredett, és azt mondta, hogy „a DK képviselőjének és aktivistáinak baseballütővel kell szétverni a fejét”.

„A Demokratikus Koalíció elutasítja az erőszakot, a bántalmazott képviselő pedig haladéktalanul feljelentést tett. Elkeserítő, hogy Orbánék uralma alatt ilyen szintű gyűlölet harapózott el az országban, de mi, európai magyarok hiszünk abban, hogy a 2022-es választás után ez is megváltozik”

 – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek