Gyorsabb a növekedés, mint a korábbi hullámok alatt – a német miniszter szerint szeptemberre ebben az ütemben napi százezer új fertőzött lenne

Megosztás

Nem kellene karba tett kézzel megvárni a nagy bajt, komoly intézkedéseket sürgetett a német kormányzati ember. Például az oltatlanok mozgásának korlátozását is kilátásba helyezte, de jól van ez így?

Németországban két hónapon belül százezerre is emelkedhet a koronavírussal fertőzöttek napi száma, hacsak nem olttatják be magukat többen, a védőoltást megtagadók pedig korlátozásokra számíthatnak – jelentette ki Helge Braun német kancelláriaminiszter a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva.

Több mint két hónap fokozatos hanyatlást követően július elejétől ismét emelkedik a fertőzöttek száma Németországban, jórészt a koronavírus korábbinál fertőzőbb delta variánsának terjedése miatt.

Helge Braun szerint az esetszám jelenleg hetente 60 százalékos növekedést mutat annak ellenére, hogy a lakosság csaknem felét teljesen beoltották. “Amennyiben a delta variáns ilyen ütemben terjed tovább és nem ellensúlyozzuk ezt egy nagyon magas átoltottsággal vagy a viselkedési szokások megváltoztatásával, úgy alig kilenc hét múlva százezer lakosra jutó 850 esettel kell számolnunk” – mondta a kancelláriaminiszter, hozzátéve, hogy ez nagyjából százezer új fertőzöttnek felel meg naponta, ami miatt sokakat karanténba kellene küldeni, felfordulást okozva a gazdaságban. Azt is elmondta, hogy az új fertőzöttek száma gyorsabban növekszik, mint a korábbi hullámok alatt.

Helge Braun arra kérte a németeket, hogy minél többen oltassák be magukat. Felvetette, hogy a még nem immunizált, de negatív vírusteszttel rendelkezők is bizonyos korlátozásokra számíthatnak. A miniszter szerint az oltás mellett érv, hogy 90 százalékban véd a súlyos lefolyású betegség kialakulásától és “a beoltottak minden bizonnyal nagyobb szabadságot élveznek majd, mint azok, akik nem kaptak oltást”. Ez akár azt is jelentheti, hogy aki nincs beoltva, az nem mehet majd éttermekben, moziba vagy stadionokba. Helge Braun felvetése heves vitákat váltott ki. Több vezető politikus, köztük Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke elutasította a kancelláriaminiszter javaslatait. “Nem tartom sokra a kötelező oltásokat vagy azt, hogy közvetetten nyomást gyakoroljunk emberekre” – hangsúlyozta Laschet, aki a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként indul a szeptemberi németországi parlamenti választáson. A ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy jónak tartja a beoltottakra, a negatív vírusteszttel rendelkezőkre és a gyógyultakra vonatkozó jelenlegi szabályozást, ami lehetővé teszi számukra, hogy szélesebb körben vegyenek észt bizonyos társadalmi tevékenységekben. “Egy liberális államban nemcsak egyes embercsoportoknak vannak szabadságjogaik” – tette hozzá.

Németországban a járvány kitörése óta 3,7 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 91 524-en haltak meg a kórban és szövődményeiben. Az ország 83 milliós lakosságának nagyjából 60 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina első adagját, 48 százalékuk már a másodikat is. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek