Gulyás Mihály: Hasznos, de ki fizesse a számlát?

Megosztás

Idén április végéig több mint 1,5 millió villanyautót adtak el, ami a világon értékesített kocsik 5,7 százaléka. Tavaly ez az arány 2,7 százalék volt, ami akkor jónak számított. Sok-e a mostani közel hat százalék vagy sem, és mennyire örüljünk neki?

Az ránézésre is látható, hogy ma már nemcsak a gazdag különcök és jómódú elszánt zöldek vásárolnak villanyautót. (Villanyautó alatt az akkumulátorral hajtott kocsikat, valamint a tölthető hibrideket szokás érteni. Nálunk ezek kapnak zöld rendszámot.) Az innovációk elterjedésének népszerű elmélete a Rogers-féle, amely 2,5 százalékra teszi azok arányát, akik kezdetben nyitottak az innovációra. Ennek az aránynak az elérése hosszabb időt igényel, majd felgyorsul a folyamat.

Európában jelentősen magasabb arányt értek el az eladással az első negyedévben, 15 százalékot. Ezzel lényegében megszerezték a következő vásárlói kört, az innováció korai elfogadóit is.  

Miért jó?

A villanyautók éppúgy megterhelik a településeket a forgalmukkal és a parkolással, mint a füstöt eregető társaik – de nem szennyezik a települések levegőjét. Ez utóbbi kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne. Ugyanis, amikor 20-30 éve elterjedt a katalizátor alkalmazása a benzines autóknál és a dízelek korom-kibocsátása is csökkent, akkortól a probléma kevésbé volt érzékelhető. De ezután kiderült, hogy a dízelautók füstjében lévő apró koromszemcsék (közkeletű néven: szálló por) a legveszélyesebbek, mert mélyen a tüdőnkbe jutnak, és a szemcsék felszínén sok-sok mérgező, rákkeltő anyag van. Ez pedig ma is milliók idő előtti haláláért felelős. Nem mindegy tehát, hogy egy gépkocsi közvetlenül az orrunk alatt szennyez, vagy egy távoli erőműből száll fel a füst. Ráadásul az áramot elő lehet állítani napsugarakból, szélből vagy más megújulóból, szén-dioxid kibocsátása nélkül. Ezzel el is jutottunk napjaink kiemelkedő globális problémájához, az éghajlati válsághoz.

Kinek jó?

A tisztább levegő és a kevesebb szén-dioxid természetesen mindenkinek jó – ahogy a környezetvédelem általában. A kérdés az, hogy ki viseli ennek a terhét. A villanyautók értékesítése ugyanis ma még erősen függ a támogatásoktól. Elvileg nem igényelne támogatást a villanyautózás, mert az üzemeltetési és javítási költségek sokkal kisebbek, mint a benzines vagy dízeles gépkocsiké. A számítások szerint ötévi átlagos használat után már megtérül a villanyautók magasabb ára (egy sokat mozgó taxinál egy vagy két év alatt). De az emberek nem így működnek, inkább ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Ráadásul sokan ki sem tudnak fizetni néhány millióval magasabb vételárat, hiába térülne is az meg. További visszatartó erő az autó töltésének a gondja. Akinek nincs garázsa, rákényszerül a nyilvános töltőre, ami még ma is elég ritka, és gyakran elég drága.

Mi sem természetesebb gondolat, minthogy az állam támogatást ad a villanyautó vásárlásához. Magyarországon ez 2,5 millió forint – már ha a kocsi ára 11 millió alatt van. Hasonló összegeket adnak szerte Európában és az USA-ban is. Ez pedig különösen jó annak, aki meg tud venni egy közel 11 milliós autót. Jó az aktuális kormánynak, amely viszonylag kis összegből, nálunk néhány milliárd forintból, működtetni tud egy népszerű programot. De kevésbé jó ez annak, akitől beszedik adóként a szükséges milliárdokat. Magyarországon, tudjuk, a minimálbér után is fizetnek adót. Az ebből élőknek autóra sem telik, nemhogy villanyautóra. Szemérmetlen újraelosztás ez, a szegényebbektől a tehetőseknek.

Látszólag javítana a helyzeten, ha nem a villanyautót vásárlók kapnának kézhez ekkora összeget, hanem azt például töltőállomások létesítésére fordítanák –egyébként az önkormányzatok kaphatnak ilyen célra támogatást. De ez csak látszólag javítana, mert az adóforintokból ismét a tehetősebb villanyautós társadalom kapja a támogatást, csak most összességében. Azok is, akik 11 milliósnál drágább kocsit vesznek. Meglepő, de ennél még a mai kormány is szociálisan visszafogottabb volt, amikor a 11 milliós határt meghúzta. Zavarba ejtő helyzet, a megoldáshoz nézzük meg a kérdés másik oldalát, azt, hogy ki fizessen.

És ki?

A környezetvédelem alapelve, hogy a szennyező fizessen, amit egyébként az EU már 45 éve jogszabályba foglalt. Amikor ettől eltekintünk, valójában azt mondjuk, hogy szennyezni szabad, mondhatni fogyasztói jog. Ilyen alapon, aki üdítőt vesz, annak szabad a palackot eldobálni. De az abszurd volna, nem is hirdeti senki a szemetelés szabadságát, már csak azért sem, mert ha üdítőt veszünk, akkor a palackot bele is tehetjük egy szelektív kukába.

Az autóknál azonban más a helyzet. Hogyan menjen velük az ember, ha azok benzinnel vagy gázolajjal működnek? Már több mint száz éve lényegében szerzett jog, hogy az autók szennyezhetnek. Mondhatni konszenzus van abban, hogy nem foszthatjuk meg az autóhasználat előnyeitől az embereket csak azért, mert annak a motorjához egy kipufogó is tartozik. Ennek fejében tetemes jövedéki adó terheli az üzemanyagokat, ami a magyar költségvetést többszáz milliárd forinttal gazdagítja. Környezetvédők szoktak hozni olyan adatokat, hogy ez nem fedezi az összes környezeti hatást, nem is beszélve az emberéletekből elvesztett évekről. Az autósok ezt persze nem így látják.

De vajon indokolt-e ma is az a szerzett jog, hogy az autók szennyezhetnek, mert mi mást tehetnének? Amióta egyre szélesebb választékban vannak villanyautók – Európában már 15 százalékban ezeket vásárolják –, azóta ez megkérdőjeleződik.

Mi következik ebből? A belsőégésű gépkocsik forgalmazásának betiltása? Több európai ország és az amerikai állam ezt 2035-től tervezi. De az azonnali tiltás sehol nem merült föl komolyan, hiszen egy szerzett jogot nem lehet csak úgy megvonni. Viszont már ma aktuálissá vált a „szennyező fizessen” elv alkalmazása.

Ennek leszögezésével vissza is térhetünk a kezdeti kérdésünkhöz: az állam kinek az adójából fizesse a villanyautózás elterjedéséhez indokolt lépéseket? Mi másból fizesse, mint a gépjármű-közlekedés adójából? Az említett néhány milliárd forintnyi támogatást a költségvetés szedje be az üzemanyagok jövedéki adójából vagy a gépjárműadóból. Magyarul, úgy elvszerű, ha ennyivel megemelik azokat az adókat, de tegyük hozzá: gyakorlatilag 1 százalék körüli, szinte kerekítési hibahatáron belüli emelésről van szó.

Az EU-nak van jó megoldása

Ezzel pontot is tehetnénk az ügy végére, de van egy fontos és jó hírünk. Nem újdonság, de kevéssé ismert, hogy az Európai Unió 2020 elejétől működtet egy rendszert, amely a válság sújtotta tavalyi évben megháromszorozta a villanyautók részarányát az autók értékesítésében. A szabályozás egyik eleme, hogy valamennyi autógyártó cégtől megköveteli: az eladott autók átlagos CO2-kibocsátása kisebb legyen kilométerenként 95 grammnál. Ez bonyolultan hangzik, a lényeg, hogy ez csak úgy teljesíthető, ha jelentős arányban villanyautókat is értékesítenek, máskülönben pénzbüntetés jön. Ez több milliárdra rúgott volna, nem forintban, hanem euróban. Az autópiaci számok azt mutatják, a cégek összekapták magukat. Nagyobb arányban tölthető hibridekkel kerülték el a büntetést, de szép számban jelentek meg valódi, akkumulátoros márkák is, a Volkswagen pedig gyökeres fordulatba kezdett. Mindeközben jobban érvényesül a társadalmi és környezeti igazságosság is. Történnek jó dolgok is bővebb hazánkban, az Európai Unióban.

A szerző matematikus, közgazdász, környezetvédelmi szakértő

Az írás a Jelen című folyóiratban jelent meg.

Kapcsolódó cikkek