Halálos balesetek Borsodban, a tragédiák többsége elkerülhető lett volna

Megosztás

Borsod megyében az utóbbi hetekben igencsak megugrott a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, alapvető szabályokat sem tartunk be, pedig rengeteg haláleset valóban felesleges és elkerülhető lenne.

A legtöbb ilyen tragédiát el lehetett volna kerülni a sebességhatár betartásával, illetve a biztonsági öv használatával. Erre hívják fel a figyelmet a közlekedési szakemberek.

„Míg az év első három hónapjában 50 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma az előző év hasonló időszakához viszonyítva, addig sajnos a második negyedévben ez az arány jelentősen változott” – nyilatkozta Pitkó László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. Hozzátette: – Kimondottan június végén, illetve július elején nagymértékben, mondhatni, hogy naponta történtek a megyében halálos közúti közlekedési balesetek.

Tragédiák az utakon

– Nyékládházán egy autós jelentősen túllépte a sebességhatárt, nem tudta uralni járművét, villanyoszlopnak ütközött, és az autó pörgése során a járműből kiesett, ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Nem használta a biztonsági övét, illetve a megengedett 50 kilométer/órás sebességet jelentős mértékben túllépte – kezdte ezzel a halálos balesettel a tragikus esetek felsorolását a szakember. – Szentistván területén egy idős ember sérült meg, aki feltehetően elaludt a volán mögött. Letért az útról, majd fának ütközött. Ő is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

– Az autópályán, az M30-as egyik szakaszán kora hajnalban történt egy baleset, amikor egy kisvárdai lakos a megengedett 130 kilométeres sebességet jelentősen túllépve utolért egy szabályosan közlekedő nyerges vontatót, amelynek a hátuljába beleütközött, a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

Három fő ok

– Szerencsen egy 16 éves fiatal vesztette életét, aki vezetői engedély és bukósisak nélkül segédmotoros kerékpárral közlekedett, és az út mellett lévő villanyoszlopnak ütközött. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét – foglalta össze Pitkó László.

„A legtöbb halálos balesetnél azt tapasztaljuk, hogy 3 fő okra vezethetők vissza ezek a tragédiák” – hangsúlyozza a közlekedésrendészeti osztályvezető. – Az egyik ilyen baleseti ok a gyorshajtás. A másik a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása, így a biztonsági öv használatának és a bukósisaknak a hiánya. Több balesetnél is megállapít­ható volt, hogy amennyiben a jármű vezetője használja a biztonsági övet, nem kö­vetkezik be a halálos sérülés. A harmadik baleseti ok pedig az alkoholfogyasztás, illetve a bódult állapotban való járműve­zetés.

A rendőrség nagy erőket fordít arra, hogy ellenőrzésekkel visszaszorítsa ezeket a szabályszegéseket, amelyek emberek életébe is kerülhetnek, azonban csak a rendőri erőfeszítés nem fogja megoldani ezt a kérdést Pitkó László szerint. (Boon.hu)

Kapcsolódó cikkek