Az MVK utasai közül egyre többen térnek át a digitális jegyvásárlásra

Megosztás

Egyre népszerűbb a mobiljegy a miskolci tömegközlekedésben, a telefonon jegyet és bérletet vásárlók aránya hónapról hónapra folyamatosan emelkedik – számolt be a városvezetés.

A legnépszerűbb a vonaljegy, májusban már minden tizenhatodikat telefonon vásároltak meg az utasok.

Az MVK Zrt. a mobiljegyet 2020. márciusában vezette be, azóta közel 160 ezer mobiljegyet vásároltak a Miskolcon és Felsőzsolcán közlekedők. Bevezetése után egy évvel a közlekedési mobiljegy forgalma már átlépte a 100 millió forintos összértéket. A telefonon megvásárolható és használható digitális jegyek és bérletek népszerűsége folyamatosan emelkedett az elmúlt 15 hónapban, 2021-ben a teljes értékesítés mintegy 6%-át már a mobiljegy értékesítés képezi, egyre többen vannak azok, akik végleg lecserélik a papír alapú jegyeket és bérleteket.

– írták.

A projektet a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködésben indította el, azóta pedig több viszonteladó is csatlakozott a szolgáltatáshoz. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. saját applikációja mellett a Simple, a VoxPay a K&H, és a Telenor applikációin is elérhető a digitális jegyvásárlás. 

A termékek közül a vonaljegy, a kombinált havi tanuló bérlet, és a kombinált havi teljesárú bérlet a legnépszerűbbek.

A jövőbeni tervekről is beszámoltak, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. még az idén városszerte jegy-és bérlet automatákat telepít majd.

Kapcsolódó cikkek