Elképesztő: Hosszú ideig mérgezett egy 94 éves nőt, hogy megszerezze tőle a házát

Megosztás

Hónapokon át adagolt altatókat és nyugtatókat az idős hölgynek, akinek időközben a bizalmába férkőzött és az alkalmas pillanatban a neki kellő szerződéseket is aláíratta vele, amivel rátehette kezét az asszony ingatlanjára. Végül a halálához is közvetetten hozzájárult.

Sz. Kálmán hónapokig adagolt altatókat és nyugtatókat egy 94 éves nőnek, hogy megszerezze az érdi házát. Miután a nő meghalt, azt is elintézte, hogy ne legyen boncolás.

A Budapesten élő nő 2019 áprilisában ismerkedett meg Sz. Kálmánnal egy társasházban történt lakásfelújítás során. Ezután a férfi anyagi haszonszerzési céllal az áldozat bizalmába férkőzött, rendszeresen látogatta a budapesti lakásán, különféle ajándékokat, virágot, élelmiszert vitt neki.

Az egyedül élő asszony az érdi nyaralóját is megmutatta a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint a nő életének megrövidítse és a ház megszerzése céljából az asszony tudta nélkül hosszabb időn keresztül altató és nyugtató hatású gyógyszereket adagolt neki. A gyógyszeres befolyásoltság alatt álló nővel először egy birtokbavételi szerződést kötött, majd rávette, hogy kössenek öröklési szerződést, amiben vállalta, hogy élete végéig tartásban és gondozásban részesíti a nőt, cserébe az idős nő ráhagyja az érdi ingatlanát. A szerződés megkötése előtt szintén gyógyszert adagolt az asszonynak.

Az egyébként jó egészségnek örvendő, önellátásra képes idős nő egészségi állapota a gyógyszerek hatására gyorsan romlani kezdett, lefogyott, nehezen járt és zavartan viselkedett. A 2019. július 30-ra virradó éjszaka az érdi házában, a gyógyszerek miatt kialakult egyensúlyzavara miatt elesett, és olyan sérüléseket szenvedett, amikbe belehalt.

Sz. Kálmán 2019 nyarától többször az idős nőnél aludt az érdi ingatlanban, és 2019. július 30-án reggel bejelentést tett a mentőszolgálat segélyhívó számán, miszerint a nagymamáját holtan találta az érdi házban.

A halott hozzátartozójaként nyilatkozott a helyszíni halottvizsgálatot végző orvosnak, és a boncolás mellőzését kérte. A halottvizsgálati bizonyítvány kiállítása után pedig intézkedett a nő eltemettetéséről. A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján rendelt el nyomozást 2019 novemberében emberölés bűntettének elkövetése miatt, akkor még ismeretlen tettes ellen. Sz. Kálmánt tavaly júniusban fogták el Érden, azóta letartóztatásban van. A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás során kiderült, hogy Sz. Kálmán korábban több alkalommal követett már el egyedül élő, időskorú emberek sérelmére bűncselekményeket vagyoni haszonszerzés céljából,

illetve az érdi asszony halálát követően újabb időskorúak behálózásával is próbálkozott.A nyomozás befejezése után a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyet a nyomozás felügyeletét ellátó Pest Megyei Főügyészségnek megküldte. A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt a férfi ellen. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek