Putyin már belengette, hogy Navalnij simán meghalhat, nem garantálja, hogy életben marad

Megosztás

Az ellenzékit orosz börtönben tartják fogva, az orosz elnök mégis azzal jött, hogy az ilyen ügyekben nem ő hozza a döntést. Igen, pont ezt látjuk…

Putyin az NBC News nevű amerikai hírtelevíziónak adott interjút, melyben többek között kitértek Navalnij ügyére is. Az orosz elnök tagadta, hogy bármilyen támadást elrendelt volna az orosz ellenzéki politikus ellen, azonban azt is elmondta, hogy nem tudja garantálni, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből, írja az MTI.

Az elnök utóbbi kijelentését azzal magyarázta, hogy „az ilyen döntéseket ebben az országban nem az elnök hozza”.

Alekszej Navalnijt még 2015-ben három és fél év felfüggesztett börtönre ítélték. A politikusnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, ezért úgy döntöttek, letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt. Navalnijt erre hivatkozva Németországból hazatérve őrizetbe vették, ami példátlanul nagy tüntetésekhez és több ezer ember előállításához vezetett. Február 2-án az ellenzéki politikust börtönre ítélték. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek