Lakosságarányosan már nem Magyarországon haltak meg a legtöbben a koronavírus miatt

Megosztás

A latin-amerikai ország eddig mintegy 69 ezer elhunytat jelentett a koronavírussal összefüggésben, azonban a limai vezetés által megbízott nemzetközi szakértői munkacsoport hétfőn közzétett összegzése szerint – az újabb kritériumok, illetve laboratóriumi adatok ismeretében – a korábban közzétettnél két és félszer többen, több mint 180 ezren haltak meg a járvány helyi kitörése, azaz 2020 márciusa óta.

Ez azt jelenti, hogy a 32 milliós országban 100 000 lakosra vetítve jóval több mint 500 haláleset jut, amivel Peru így már megelőzi Magyarországot az erre vonatkozó összegzésben.

Egy limai férfi azt mondta, hogy a korábbi statisztikai adatokkal az állam nem volt őszinte. Már korábban a valós számokat kellett volna közölni a nyilvánossággal, hogy az emberek tisztában legyenek a valós helyzettel. A korábbi számok miatt az emberek túl magabiztosak voltak, és nem tették meg a megfelelő intézkedéseket.

Peru a héten több mint 2 millió 700 ezer adag védőoltást kap. Ez lesz az eddigi legnagyobb vakcina-szállítmány, amely a dél-amerikai országba érkezik.

Kapcsolódó cikkek