Gyurcsány: A Fidesz nem kormányoz, hanem csak az ellenzék ellenzéke

Megosztás

Napirend előtt szólalt fel az Országgyűlésben kedden Gyurcsány Ferenc, aki elmondta, hogy látja a személye iránt tanúsított érdeklődést, azt, ahogyan a kormányfő neki a rádióból üzenget, ám Orbánt mégsem látja a parlamentben. Szerinte a miniszterelnök „gyáván távolmarad” a vita lehetőségétől. Arról is beszélt, hogy a Fidesz kormány valójában nem is kormány, hanem az ellenzék ellenzéke – írja a HVG.hu.

Gyurcsány kijelentette: Magyarország sem Kínának sem Oroszországnak nem kíván gyarmata lenni, ugyanakkor hozzátette, hogy a Fidesz politikája szerinte távol van a „nemzet, haza, polgárok pátoszától”. „Lehet ezt csinálni” – mondta – „de mi lenne, ha kormányoznának?”

A volt miniszterelnök zárszóként megjegyezte, hogy a Fidesz úgy viselkedik, mintha ellenzéki párt lenne. „Ha ellenzékbe akarnak menni, teljesítjük ezt a kívánságukat.”

Erre Dömötör Csaba államtitkár gyurcsányozott egy jóízűt, szerinte most látszik, hogy az ellenzék 100%-ban Gyurcsányból áll…

Kapcsolódó cikkek