Az Orbánnal fotózkodó vőlegény cáfolta, hogy ő lenne az MNB reklámjában

Megosztás


A vasárnapi videón az látszik, hogy az éppen a kültéri maszkviselés eltörlését bejelentő miniszterelnök belefutott egy ifjú párba, akik épp esküvői fotózáson voltak a Budai Várban. Orbán gratulált nekik, és mondott egy-két poént a borotválatlanságáról és a pörkököltszaftos ruhájáról.

Ezután elkezdett terjedni a neten, hogy a spontánnak beállított jelenet valójában nem is annyira spontán, az azon szereplő ifjú pár pedig fizetett statiszta. A gyanúnak egy reklámfotó adta az alapot, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis egy hasonló fiatal párral mutatott be reklámot korábban.

Az elméletet a videóban szereplő férfi cáfolta meg a saját Facebook-oldalán, amit a Telex idézett. Mint írta, teljesen véletlenül futottak össze a miniszterelnökkel, akit aztán felkértek egy közös képre, végül videó lett belőle Orbán Facebook-oldalán.

Újdonsült feleségével épp visszafelé tartottak az esküvői fotózásról, amikor meglátták a Karmelita kolostor előtt a miniszterelnököt. Ők maguk kérdezték meg tőle, hogy összeállhatnak-e egy fotóra, végül Orbán videóban örökítette meg a pillanatot.

“Valójában nekünk mindegy, ki mit gondol. Szerintünk a mémek viccesek. Ennyi, nincs semmi történet az események mögött”

– írta.

Kapcsolódó cikkek