Ellenzéki reakciók az Orbán-interjúra: „Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr?”

Megosztás

Szokás szerint most péntek reggel is interjút adott a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, aki a járványügyi helyzetről és a nyitás következő lépéseiről beszélt elsősorban. Ahogy az pedig lenni szokott, az ellenzéki pártok és politikusok is reagáltak a kormányfő “beszédére” – ezekből készített a Telex.hu egy gyűjtést, amiből kiderül: elsősorban a miniszterelnök jó hangulatát kifogásolták.

„Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr? Hogy nálunk halnak meg lakosságarányosan a legtöbben az egész világon? Hogy ma reggelre 207-en elhunytak koronavírusban? Hogy több ezren elvesztették a munkájukat a vírus miatt?” – írta Gyurcsány.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András ugyancsak erre reflektált: “Jót nevetgélve adott interjút a nyitásról Orbán Viktor az állami rádiónak. Miután tegnap Magyarország világelső lett a koronavírus okozta halálozásokban.”

„Felnevettem. Itt jöttem rá, hogy nincs értelme erre reagálni. Ez az ember egy vicc. És bár nevettem, rögtön el is komorodtam. Mert valójában nem vicc, hanem tragédia, hogy ő vezeti az országot” – írta Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté főleg a 18 év alattiak oltását firtatta posztjában. „Örülünk, hogy végre ő maga is belátta, be kell oltani a 16–18 éveseket és végre vizsgálni fogják a 12–16 évesek oltását is” – írta. De szerinte ezt jobb lett volna megtenni azelőtt, hogy a gyerekek visszatértek volna az iskolapadokba.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek