Az adatok alapján most tetőzhet a járvány harmadik hulláma

Megosztás

207-tel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma. Velük együtt már 25 787 ember halt bele a vírus szövődményeibe.

Kórházban 8097 embert ápolnak, 505-tel kevesebbet, mint egy napja. Közülük 925-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál 55-tel kevesebben. A kórházban ápoltak száma a március 7-i, a lélegeztetőgépen lévőké a március 11-i szintre tért most vissza.

A harmadik hullám tetőzésére utal az is, hogy március vége óta szinte minden nap kevesebb új fertőzöttről adnak hírt, mint az előző hét azonos napján, ez a trend folytatódott most is. Ezúttal 2527 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak 22 435 teszt elvégzésével, vagyis

az elvégzett tesztek 11,2 százaléka lett pozitív.

Ezzel együtt már 757 360 koronavírusos esetet regisztráltak a járvány kezdete óta, melyből 42 499 eset Borsod-Abaúj-Zemplén megyében került feljegyzésre.

A 444 táblázata

3569 embert minősítettek gyógyultnak, így az aktív esetszám 1249 fővel csökkent, 266 823-ra. Az április 12-i csúcs után napról napra egy kevéssel csökken az aktív esetszám, a mostaninál alacsonyabb utoljára április 9-én volt.

Tegnap 46 544 embert oltottak be, összesen már 3 363 596-ot. 24 421 fővel, 1 425 124-re nőtt azoknak a száma, akik már mindkét dózist megkapták.

Kapcsolódó cikkek