Már reggel fél 8 előtt 2 deciliter pálinka volt benne, ki is szedték a volán mögül

Megosztás

Az ittas-, és bódult járművezetők kiszűrése érdekében az Edelényi Rendőrkapitányság közúti ellenőrzést hajtott végre 2021. április 20-án – számolt be a rendőrség.

A rendőrök már kora reggel, 7 óra 20 perckor egy olyan sofőrt állítottak meg, aki a vezetés megkezdése előtt közel két deciliter pálinkát ivott meg.

A 33 éves férfit a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol a hatóság még aznap meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 90.000 forint pénzbírsággal sújtotta.

A rendőrség továbbá járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben, ezen túlmenően járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást is, mivel érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett a férfi.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Kapcsolódó cikkek