“Orbán Viktor a Petry-üggyel tereli el a figyelmet azokról a százezrekről, akiket itthon magára hagyott”

Megosztás

Feltűnően sokat foglalkoznak kormánykörökben Petry Zsolt németországi menesztésével, miközben az itthon (csak fordított előjellel) ugyanígy járó Hrutka Jánost meg lejáratták. Az LMP szerint szándékosan fújták fel Petry ügyét, hogy a magyar lakosság addig sem a súlyosabb, itthoni problémákkal foglalkozzon.

Az LMP szerint Petry Zsolt, Németországban elbocsátott kapusedző “szerencsétlen esete nem egy fontos probléma”, hanem egy figyelemelterelés arról, hogy a kormány Magyarországon több százezer embert hagyott magára – mondta a párt társelnöke vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté kifejtette, miközben a külföldi munkahelyét elvesztő Petry Zsolttal miniszterelnöki szinten foglalkoznak, addig Orbán Viktor továbbra sem beszél a vendéglátósok, a fodrászok, a taxisofőrök és más szolgáltatásokban dolgozók koronavírus-járvány alatti megélhetéséről, valamint a teljes védettség nélkül újra tanítani kényszerülő pedagógusokról.

Még mindig nincs kiterjesztett bér- és rezsitámogatás, 100 százalékos táppénz, valamint meghosszabbított álláskeresési járadék, pedig ezek az intézkedések jelentenének érdemi segítséget a magyar vállalkozásoknak és családoknak – fejtette ki az ellenzéki politikus. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek