Sok ápolónak több tízezer forinttal csökkent a bére, miután aláírták a szolgálati jogviszonyról szóló új szerződést

Megosztás

Március elsején lépett hatályba az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény, amelynek értelmében az állami szférában dolgozó orvosok és szakápolók elveszítik közalkalmazotti státuszukat, sztrájkolniuk nagyjából csak az állam engedélyével lehet, és kollektív szerződést sem köthetnek. Ezen túl vállalják, hogy ha az állam szükségesnek látja, átvezényelheti az egészségügyi dolgozókat egy másik kórházba, akár az ország másik felére, 1+1 évre; és hogy az egészségügyi dolgozók csak engedélyeztetés után vállalnak másod- vagy harmadállást más kórházakban, vagy a magánegészségügyben.

A kormány ugyan jogszabályban rögzítette, hogy a munkáltatónak ugyanazt a bért kell biztosítani a szakápolóknak, amit eddig kaptak, de ez sok helyen nem történt meg. Ez csak most derült ki, amikor kézhez kapták a márciusi fizetésüket.

– írta a 444.

A lapnak egy nyilatkozó – COVID intenzív osztályon dolgozó – szakápoló kollégáival együtt 100 ezer forinttal kevesebb fizetést kapott, mint az előző hónapokban közalkalmazottként.

Ráadásul úgy, hogy havonta körülbelül 60-70 órát túlórázik. Bianka azt mondja, hogy 26 éve dolgozik az egészségügyben, és sosem gondolta, hogy van ennél lejjebb, de most rájött, hogy tévedett.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is tapasztalta, hogy sok ápoló jelezte, kevesebb bért kaptak a márciusi munkájukért, de vannak olyanok is, akiknek nem változott a bérük, és olyanok is, akiknek minimálisan emelkedett. A csökkenésnek több oka lehet. Egyrészt elképzelhető, hogy ha az ápoló kirendelve dolgozik, akkor az ezzel járó pótlékokat még nem számolták el, azt ugyanis a főállású munkáltató biztosítja, nem az a hely, ahova kirendelték. Ők lehet, hogy később megkapják a pótlékokat.

Lehet akár amiatt is, hogy másképp szabták meg a munkaidőkeretet, és azt 3 hónap után átlagban számolják ki. Tehát lehet, hogy az ápoló egyik hónapban kevesebbet, másik hónapban több pénzt kap majd. A legrosszabb forgatókönyv viszont az, hogy az orvosok béremelési terhei és az eladósodás miatt a munkáltató ott próbál csökkenteni a juttatásokon, ahol csak tud, emiatt pedig már a módosítás előtt is kifejezte a szakszervezet az aggodalmát. Erre válaszul ki is jött egy jogszabály, amely magába foglalta, hogy nem változhat a szerződést aláíró szakdolgozók bére és pótléka sem a jogviszonyváltás miatt.

Csakhogy Soós Adrianna szerint ezt a tiltást nem minden munkáltató vette tudomásul, és például míg eddig az intenzív osztályon dolgozó ápolóknak 80 ezer forint pótlékot fizettek, addig most csak 30 ezret.

Soós szerint a szakdolgozók csak rosszul jártak a jogviszony-módosítással, az alacsony keresetűek pedig nagyon megérzik az akár 10-20-30 ezer forintos csökkenést is, főleg mivel az ágazatban sok a gyerekét egyedül nevelő nő.

Kapcsolódó cikkek