Orbán Viktor odaszúrt a végtelenségig túlhajszolt egészségügyi dolgozóknak: “Én is négy órákat alszom”

Megosztás

Az már csak hab a tortán, hogy a kétmilliomodik beadott oltás miatt is saját magának gratulált a miniszterelnök. A tanárok aggályaira is annyit reagált, hogy ő is bement az első oltása utáni napon dolgozni, úgyhogy senki ne siránkozzon.

Rengeteg kampányszöveggel átitatott interjút adott a miniszterelnök az M1-nek, ahol arról beszélt, hogy egy erkölcsi törvény jelölte ki, hány ember beoltása után lehet nyitni az országot. De másról is volt szó.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mennyi tartalék van az egészségügyben, ahol az orvosok, ápolók nagyon kimerültek lehetnek. Volf-Nagy Tünde műsorvezető a kérdését egy Albert Camus A pestis c. könyvéből vett idézettel vezette fel, amely így hangzik: „Ha az ember csak négy órát alszik, akkor nem érzelgős. Olyannak látja a dolgokat, amilyenek, az igazság szerint.”

„Hát én is négy órát szoktam aludni és nem vagyok híján azér’ a romantikának” – válaszolta a miniszterelnök.

Bede Márton épp ma írt egy összefoglalót arról, hogy mennyire híján van a részvétnek és a szolidaritásnak a hivatalos kommunikáció járványügyben. Annyira, hogy a kétmilliomodik oltáshoz is önmagának gratulált a miniszterelnök.

A válaszban aztán arra is utal Orbán Viktor, hogy szerinte „nem most van itt az ideje annak, hogy bemenjünk a kórházakba, hogy kamuvideókat, vagy álhíreket gyártsunk.” A maradék független sajtó épp ma kérte a döntéshozókat egy nyílt levélben arra, hogy engedjék végezni a munkájukat, hadd mutassák meg, mi zajlik pontosan egy covid-osztályon és tegyék lehetővé az orvosok számára, hogy elmondhassák azt a sajtónak, mert a szabad tájékoztatás életeket menthet. 

Ugyanezt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől a Magyar Orvosi Kamara is, akik egy problématérképet állítottak össze a covidellátás kapcsán. A számos probléma egyike például a kapacitáshiány és a túlfeszített orvosok témaköre volt. (444.hu)

Related posts