Jakab Péter: Egységet, szabad, korrupciómentes Magyarországot szeretnék

Megosztás

Súlyos a vírushelyzet, de gondolni kell arra is, hogy jövőre választásokat tartanak hazánkban. Mit szeretne a Jobbik, hogyan viszonyul saját pártja megváltozott helyzetéhez, miért lett Orbán Viktor egyik leghangosabb kritikusa?

A Bahir.hu interjút készített a Jobbik elnökével.

– Kezdjük egy aktuális kérdéssel: hogyan értékelné a kormány járványügyi intézkedéseit, kezdve például a lezárásokkal, vagy a gazdaság és munkahelyvédelmi programokkal. Mit csinált jól, és mit rontott el az Orbán-kormány?

– Az adatok önmagukért beszélnek. Egy évvel az után, hogy a Fidesz megszavazta saját magának a felhatalmazási törvényt, ott tartunk, hogy lassan félmillióan vannak munka nélkül, és több mint kétmillióan tengődnek a létminimum alatt. Európa legszűkmarkúbb segítségét a magyarok kapták. Egy év után néhány szektor kap 50 százalékos bértámogatást? Aki meg elvesztette a munkáját, az ezekben a nehéz időkben találjon 3 hónap alatt másikat, különben jön az 50 ezres közmunka? Ez minden, csak nem gazdaságvédelem.

– A Jobbik mit csinált volna másképp?

– Kétszer ad, ki gyorsan ad. A lehető leggyorsabban be kellett volna jelenteni a 80 százalékos bértámogatást a válság által sújtott ágazatokban. Hibernálni kellett volna a gazdaságot, hogy életben maradjon. Az álláskeresési járadékot meg kellet volna emelni pénzben és időben is. A végrehajtókat korlátozni kellett volna, a gyermekeikkel otthonmaradó szülőknek fizetett pótszabadságot kellett volna adni, az egészségügybe pedig minden pénzt és eszközt biztosítani kellett volna a hatékony védekezéshez. A kormány ehelyett filléreskedett, amiért az ország nagyon nagy árat fog fizetni.

– Ön is egyike, az ellenzék lehetséges miniszterelnök-jelöltjeinek. Egyetért azzal, hogy nehezebb lesz nyerni az ellenzéki előválasztáson, mint utána legyőzni egy az egyben Orbán Viktort? Mivel lehet kitűnni az ellenzéki mezőnyből, hogyan lehet meggyőzni az ellenzéki szavazókat, hogy Jakab Pétert válasszák?

– Az ellenzéki előválasztás egy tiszta meccs lesz, aminek az a célja, hogy olyasvalaki álljon Orbánnal szemben, aki a társadalom legszélesebb részét tudja megszólítani egy olyan választáson, ahol a Fidesz minden aljas eszközt bevet majd az ellenzék jelöltjével szemben. Ilyen értelemben Orbán legyőzése nehezebb lesz, hisz ott a szabályokat a Fidesz bármikor átírhatja. A győzelem mégis reális, épp az összegfogásnak köszönhetően. Ami engem kiemel, az pont az elmúlt hónapok tendenciája. A Jobbik 3 hónap alatt negyedmillióval tudta növelni a szavazói számát úgy, hogy nem a többi ellenzéki párttól vettünk el szavazókat, hanem a bizonytalanokat tudtuk megszólítani. Márpedig a választást ők fogják eldönteni. Ők lesznek a mérleg nyelve. Aki harcba tudja őket hívni, az nyeri meg a választást.

– Kivitelezhető minden körzetben az előválasztás? Nem lett volna szerencsésebb, ha például a pártok kaptak volna pár körzetet, ahol az emblematikus alakjait el tudták volna indítani?

– Ha a pártok megegyeznek egymással, azzal rögtön kizárják a versenyből például a civileket. Ezt hívják mutyinak, ami finoman szólva sem szolgálja azt a korszakváltást, ami mögé fel akarjuk sorakoztatni a választók többségét. Igenis mutathassa meg mindenki, hogy milyen tervei vannak az adott körzetben, és döntsenek a választók, hogy aztán ki legyen az, aki mögé mindenki felsorakozik.

– Önnek több hangos akciója is volt a parlamentben, gondoljunk csak a tészta vagy krumplis esetekre. Utóbbi nem azt sugallta, hogy a vidéki Fidesz-szavazókat könnyen megvásárolható, tudatlan embereknek állítja be? Nem lehet, hogy ezek az akciók kontraproduktívak voltak? Hiszen valahogy a Fidesz szavazói közül is minél többet kellene meggyőznie az ellenzéknek, hogy szavazzanak rájuk, ám így nehéz lesz.

– Ezek az akciók azt üzenik, hogy a Fidesznek ennyit ér egy szavazó. Négyévente egy zsák krumplit, amit nem azért fogad el valaki, mert tudatlan, hanem azért, mert szegény. És épp ezért tartja őket szegénységben a Fidesz. Ebből az ördögi körből ki kell törni. Mi segítő kezet nyújtunk ezeknek az embereknek, hogy ne krumplit kapjanak, hanem olyan fizetést, amiből azt vehetnek, amire szükségük van. Akkor is, ha drágább, mint egy zsák burgonya.

Amikor egy kormánypárti irányítású tévében is feltűnt, nem is rejtette véka alá véleményét

– Ahogy már Ön is említette fentebb, a Jobbik komoly mélypont után kezd feltörni ismét a népszerűségi versenyben. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

– Egyrészt a pártban rendet tettünk. Egységesek vagyunk és fegyelmezettek. Emellett pedig az ideológiai viták helyett az emberekre koncentrálunk, az ő valós húsbavágó problémáira, amelyekről épp oly nyíltan és őszintén beszélünk a parlamentben, mint ahogy az emberek is otthon. Nem játsszuk meg magunkat. Nem úrigyerekek vagyunk, hanem azok, akik a vidék valóságából jöttek a parlamentbe. Erőt akarunk adni az embereknek, és ehhez nekünk is erőt kell mutatni. Nem alkuszunk a hatalommal, ugyanakkor képesek vagyunk kompromisszumokat kötni az országért. Ennek köszönhetően lettünk egyszerre az ellenzéki összefogás egyik kötőeleme, és talán a legerősebb hangja is. Örülök, hogy egyre erősebbek vagyunk, de soha nem szabad elfelejteni, hogy itt most nekünk, ellenzéki pártoknak nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt.

– Milyen Magyarországot képzel el Jakab Péter és a Jobbik? Milyen Jakab Péter Magyarországa?

– Egységes. Túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy darabokra szaggassuk egymás gyűlöletével. Helyre szeretném állítani a nemzeti egységet, ami azt jelenti, hogy nincsenek kiváltságosok, nincs urambátyám világ, vagyis nincs korrupció. Olyan országot szeretnék, ahol mindenki azt kapja, ami neki jár. Aki jól dolgozik, kapjon jó fizetést, aki tisztességgel ledolgozta az életét, kapjon tisztességes nyugdíjat. Aki meg kifosztotta a nemzetet, kapjon példás büntetést. Az ország kettészakítottságát a bérekben is meg kell szüntetni. A vidéket fel kell zárkóztatni a fővároshoz, Magyarországot pedig a Nyugathoz. Keresztényszociális értéket valló pártelnökként minden magyart képviselni szeretnék, azokat a kiskeresetű dolgozókat, melósokat, kisnyugdíjasokat is, akiket a Fidesz kitaszított a nemzetből, pusztán azért, mert szegények és tisztességesek, szemben a NER tisztességtelen milliárdosaival. Anyagilag és szellemileg is szabad emberek hazájává szeretném tenni ezt az országot. Lényegében nem akarok sokat, csak annyit, amennyit 30 évvel ezelőtt megígértek ennek a nemzetnek: szabadságot és jólétet. És ez bizony ma nem is olyan kevés.

További részletek a Bahir.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek