A borsodi férfi megverte a feleségét, majd a rendőrök érkezésekor magára robbantotta a családi házát

Megosztás


A Miskolci Törvényszéken emberölés bűntette miatt indult eljárás egy borsodi férfival szemben, aki miután járdánházi otthonukban összeveszett a feleségével, bezárkózott a lakásukba, felgyújtotta annak berendezési tárgyait és kinyitotta a gázcsapot.

A vádirat tartalma szerint a vádlott férfi családjával a borsodi településen egy négylakásos társasházban lévő közös lakásukban élt együtt. 2019. január 14-én a vádlott a hazaérkező feleségét azzal fenyegette meg, hogy megöli.

Az asszony a vádlottól való félelmében a gyermekével együtt elhagyta a házat, az éjszakát rokonaiknál töltötték.

Másnap délelőtt a vádlott ismét a feleségére támadt, baltával próbálta megütni, miközben azzal fenyegetőzött, hogy megöli a nőt. A sértett az ütést a karjával védte ki, majd bement a kamrába és az ajtót magára zárta.

A vádlott az ajtót kifeszítette, a sértett után ment, majd a szobába menekülő nőt kétszer a hátán megütötte, valamint a mobiltelefonjával fejen dobta.

A sértett zúzódásos sérüléseket szenvedett. A vita után a vádlott bezárkózott az ingatlanba, oda az időközben a helyszínre érkező rendőröket sem engedte be.

A rendőrök a padláson keresztül próbáltak bejutni a lakásba, azonban amikor ezt a vádlott észrevette, felgyújtotta a berendezési tárgyakat, majd a benn lévő gázpalack csapját is megnyitotta, ami ennek következtében felrobbant.

A robbanás miatt a rendőrök és a társasház lakói is életveszélybe kerültek. A tüzet a helyszínre érkező tűzoltók oltották el.

A vádlottal szemben hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, testi sértés és zaklatás miatt indult büntetőeljárás, mely cselekmények – a vádlott bűnösségének megállapítása esetén – akár 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetők. 

A bíróság az ítéletig letartóztatásban tartja a vádlottat.

Kapcsolódó cikkek