A magyar falu, ahol valóságos „szexüzem” működik – rövidfilm is készült róla

Megosztás

Alig valamivel többen, mint ezren lakják Börcs települést, ahol már évtizedek óta gyártanak szexuális segédeszközöket. Mint a 444.hu egy korábbi tudósításában írja: ” rendszerváltás után kezdtek el itt erotikus bőrmaszkokat gyártani, de hamar átálltak a latex ruhákra és guminőkre. 2012-ben egy nagymúltú német óvszercég, az Amor vásárolta fel a gyárat, azóta a legfontosabb termékük a bluetoothvezérelt okosvibrátor”.

A lap néhány éve egy videoriportot is készített a “szexüzemről”, ami egyébként ironikus módon közvetlenül a templom mellett található (a videót csak a YouTube-on lehet megnézni):

A börcsi vibrátorgyár híre most azért bukkant fel ismét a sajtóban, mivel egy kisfilm is készült róla, részben emiatt pedig lefújtak egy fesztivált Lengyelországban a kezdés előtt, illetve kirúgták a Nemzeti Filmarchívum – Audiovizuális Intézet igazgatóját – számolt be róla a Telex.

„A filmek egyszerűen a modern világban élő nők problémáiról szólnak. Nincs bennük semmi sokkoló, romboló vagy morálisan taszító. Nagy részük számos fesztiváldíjjal kitüntetett alkotás” – jelezte a filmarchívum akkori igazgatója döntését a miniszter felé. Az egyik ominózus film a a Weronika Jurkiewicz rendezte Vibrant Village, amelyet itthon is levetítették például többek között a Verzió Filmfesztiválon). Ez itt meg is tekinthető:

Forrás: 444.hu, Telex.hu

Kapcsolódó cikkek