A katolikus templomok most is nyitva lehetnek

Megosztás

Noha számos, egyelőre nem pontosított szolgálatásnak szünetelnie kell és adott boltoknak is zárva kell tartaniuk március 8. és március 22. között a pandémia harmadik hulláma miatt, a katolikus templomokat továbbra sem zárják be. Nyilvános istentiszteleteket is lehet tartani, de a megyés püspökök felmentést adnak a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól – tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint – az Egyházi Törvénykönyv értelmében – az egyes megyés püspökök ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

„A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk” – hangsúlyozták. Kitértek arra is, hogy a nyilvános istentiszteletek csak a hatósági kijárási és egyéb korlátozásokkal összhangban végezhetők, figyelembe véve a járványügyi előírásokat.

forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek