Elsőre Pfizert, másodjára kínai vakcinát kapott, nem érzi jól magát

Megosztás

A vranjei Srđan Antićot tévedésből két különböző gyártótól származó vakcinával oltották be – írja a 021.rs.

A szerb férfi a helyi sajtónak elmondta, hogy január 28-án vette fel a Pfizer-védőoltás első dózisát, majd három hét elteltével kapott egy üzenetet az eUprava portáltól, hogy menjen el a helyi sportcsarnokba, felvenni a második adagot is. Ott megmutatta az első oltásról szóló igazolást, beszélt az orvossal, ezt követően pedig megkapta a védőoltást.

Az orvos ezek után azt mondta neki, hogy a kínai vakcina jól véd, mire a férfi meghökkent, mert neki Pfizer-védőoltást kellett volna kapnia.

Antićot ezek után a vranjei egészségházba szállították, onnan pedig a helyi Közegészségügyi Intézetbe. Az esetet a Szerbiai Közegészségügyi Intézetnek is jelentették.

A férfi arról nyilatkozott, hogy bár már kezelték, még mindig nem érzi jól magát. Az viszont nem derült ki a hírből, hogy panaszait a kínai oltás egyébként is meglévő mellékhatásai okozzák, vagy a két oltóanyag együttes alkalmazása a baj.

Hozzászólások

Related posts