Ezt akkor most hogy? Több ezer ember is mehet a nagykőrösi vásárra és helyben lesz fizetős Covid-szűrés is

Megosztás

A tüntetéseket a járvány miatt nem engedélyezik, de a nem kicsi létszámú vásárt pedig simán? Újabb érdekesség a magyarországi járványkezelésben.

Hadházy Ákos független képviselő azon akadt ki legutóbbi bejegyzésében, hogy miközben a járvány miatt nem lehet tüntetéseket tartani, a Pest megyei Nagykőrösön most vasárnap országos állat- és kirakodó vásárt tartanak, ahol a szokásos vásári árucikkek mellett lovat, szarvasmarhát, sertést és baromfit is árulnak majd.

Évente tízszer tartanak hasonló vásárokat a 25 ezres városban, a mostani lesz az első idén. Ezeken több ezren szoktak lenni, de nem ritka, hogy 20 ezren is kilátogatnak a programok miatt, ami így a járvány harmadik hullámának elején nem feltétlenül biztató.

Az önkormányzati újság Facebook-oldalán is hirdeti az eseményt, ugyanitt azt is közzéteszik, hogy hány koronavírusos beteg van a városban: február 24-én ez a szám 9 volt. Mindenesetre a vásár idején egy mentőkocsiban fizetős Covid-szűrésre is lesz lehetőség, tehát aki úgy érzi, hogy megfertőződött, az ott helyben teszteltetheti is magát – írják.

Nagykőrös önkormányzatát is megkerestük az ügyben. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy járványügyi szempontból nem tartják-e kockázatosnak a többezres vásár megtartását. Czira Szabolcs polgármester helyett Vozárné Ragó Ildikó, a vásárt rendező KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. vezetője válaszolt. Azt írta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a vásár megtartásához szükséges.

Nem tudják megbecsülni, pontosan hányan látogatnak majd ki a vásárra, ez függ a járványhelyzet alakulásától és az időjárástól is. Figyelni fognak a maszkviselés és a távolságtartás betartására. Mindenkit arra kérnek, hogy csak olyanok látogassanak ki a rendezvényre, akik egészségesnek érzik magukat. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek