Szlovákiában már akkora a baj, hogy az orvosoknak kell dönteniük arról, kit mentsenek meg

Megosztás

Északi szomszédunknál egyes lapok már a bergamói példát emlegetik, olyan súlyos a helyzet. Egyes információk szerint bizonyos kórházakban egy ideje az orvosoknak kell eldönteniük, hogy ki kapjon és ki ne kapjon életmentő kezelést – írja az Index. Azonos helyzetben lévő páciensek esetében az érkezési sorrend dönt, de ha az egyikük például súlyos tüdőgyulladással küzd, vagy erős dohányos lévén minimális esélye van a felépülésre, az orvos a másik beteget teszi lélegeztetőgépre.

A Hospodárske Noviny által megszólított breznóbányai orvos elmondása szerint ha egy 50 éves és 80 éves súlyos állapotban lévő beteg közül kell választani, a „perspektivikusabb”, nagyobb eséllyel rendelkezőt választják.

Szlovákiában nagyjából 800 lélegeztetőgép áll a betegek rendelkezésére, ebből két héttel ezelőtt már csak 70 volt szabad, ma pedig az országos adatok szerint 52. Van kórház, ahol egy szabad gép sincs, máshol a folyosón sorakozik néhány, amíg el nem foglalják az érkező betegek. További problémát jelent, hogy nemcsak lélegeztetőgépekből van kevés, hanem intenzív és Covid-ágyakból is. A legtöbb kórház már elérte tűrőképessége határát.

További részletek az Index körképében.

Kapcsolódó cikkek