Orbán: Veszélyes pillanatban vagyunk

Megosztás

A harmadik hullámban vagyunk, idézte az országos tisztifőorvos csütörtöki közlését a kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott szokásos interjújában – tudósított a Telex. Az orosz Szputnyik V vakcinával már oltanak itthon. Most már mások is azon dolgoznak, hogy befogadják az oroszt, majd végül a kínai vakcinát is, „efelől ne legyenek kétségeink”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: veszélyes pillanatban vagyunk, mert most verseny zajlik az oltások és a harmadik hullám között. Megismételte azt a korábbi állítást, hogy aki regisztrált, azt húsvétig beolthatják. 391 821-en már megkapták legalább az első oltást, a számuk hamarosan felfut 441 ezerre, majd „egy nagy ugrás következik”, mert hét-tíz nap alatt 650 ezer embert fognak beoltani. A beoltottak száma március elején éri el az 1 millió 225 ezret, április elejére pedig a 2 millió 582 ezret.

A nemzeti konzultációra vonatkozó kérdésre Orbán a baloldalt kezdte ostorozni. „Sistergett a gyűlölet körülettem a parlamentben” – mondta. Szerinte nyíltan megtagadták az együttműködést, túlságosan messzire mentek. Ő is ki fogja tölteni a konzultációt, „mert a becsület ezt kívánja”. Egy nap alatt 120 ezren töltötték ki a kérdőívet.

A miniszterelnök dicsérte a magyar egészségügyet is: kivételesen erősnek nevezte, hiszen az elmúlt egy évben semmi sem volt ekkora erőpróbának kitéve. „A kórházaink is jók, lehet mindenféléket gondolni az egészségügyről, de megmentettek rengeteg embert” – tette hozzá. Ma reggel hatkor jelentették, hogy ha hirtelen húszezer helyre lenne szükség a koronavírus-járvány miatt, meg tudnák oldani.

Telex.hu

Related posts