Ezért érdemes volt! Az aranyárban megvett, egy halom feleslegesen porosodó lélegeztetőből egyet sem tudott eladni a kormány

Megosztás

Nagyjából tizenhétezer (!) lélegeztetőgép áll teljesen feleslegesen egy raktárban és várja sorsát. A vásárlás is hihetetlenül túlárazottan történt (lepődjünk meg) Szijjártóék részéről, ám most szabadulnának tőlük… csak nem tudnak.

„A tárgyalások jelenleg is zajlanak, e tárgykörben közérdekű adat nem keletkezett.” Ez a mondat magyarul azt jelenti, hogy a Külügyminisztérium eddig egyetlen egy lélegeztetőgépet sem tudott eladni abból a majdnem 17 ezerből, amit tavasszal horroráron, összesen 300 milliárd forintért vásárolt a magyar kormány. A minisztériumhoz a Transparency International Magyarország fordult közérdekű adatigényléssel, a választ a hvg írta meg.  

Azt már a nagybevásárlás idején is lehetett tudni, hogy a koronavírus járvány miatt szükség lehet a meglévő 2000 mellé további tartalék lélegeztetőkre. 16 ezerrel viszont a legrosszabb forgatókönyv sem kalkulált, a külügy csak a biztonság kedvéért duplázta meg a szakértők rémálmaiban szereplő számot. (A tavaszi első hullámnál jóval durvább másodikban egyszerre 674-en voltak a legtöbben lélegeztetőn.) Ráadásul közben az állami kórházellátó is vásárolt majdnem 2500 lélegeztetőt, fele áron, mint a külügy.

Azért is volt felesleges ennyi eszközt venni, mert ha sokkal többen kerültek volna súlyos állapotban kórházba, 3000 intenzíves ágynál többet a magyar egészségügy egyszerűen képtelen lett volna üzemeltetni.

A külügy hamar elkezdte kommunikálni, hogy a felesleget majd eladják, és máris vannak érdeklődök az eszközökre. Októberben írta meg a hvg, hogy a külügy arra utasította a magyar külképviseleteket, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet a raktárban lévő készletekből. Ezek szerint eddig nem sikerült nyélbe ütni egyetlen egy üzletet sem, hogy csökkentsék a 300 milliárd forintos kiadást. 

Mindeközben a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az látszódott, hogy a 316,7 milliárd forintnyi lélegeztető (a bejelentett külügyi 300 milliárdból lejön 10 milliárd, mert az itthoni gyártásból vették, hozzáadódik viszont 26,7 milliárd, amit az állami kórházellátó szerzett be) csak nem akar megérkezni az országba, pedig a szerződések tavaszi szállításról szóltak. A külügy ezt azzal magyarázta, hogy megérkeztek ugyan az eszközök, csak még vámolják azokat. Elég alaposan elhúzódhatott a vámolás, mert a KSH legfrissebb adatai szerint még novemberben is elszámolt 55 milliárd forintnyi lélegeztetőgépet. (Összesen még így is csak 279 milliárdnyi lélegeztető jött be az országba decemberig.)

A raktárban lévő lélegeztetőkből közben elajándékozott a kormány Szerbiába 100-at, a cseheknek 150-et, a kirgizeknek 20-at, Ukrajnába pedig 150-et. Igen, “mi” fizettük a nagybevásárlást, jelentősen túlárazva.

444.hu

Kapcsolódó cikkek