Elmarad a Kocsonyafesztivál

Megosztás

Az idei télen nem rendezik meg Miskolc emblematikus téli gasztro-kulturális programsorozatát, a szülővárosába tavaly hazatérő Kocsonyafesztivált – közölte Miskolc városvezetése.

A város vezetése áttekintette a jelenleg is érvényben lévő központi védelmi intézkedéseket és korlátozásokat, valamint a járványhelyzet miatti egészségügyi kockázatokat, és minden lehetőséget megvizsgált annak érdekében, hogy minden kétséget kizáróan megállapíthassa, megtartható-e biztonságosan bármilyen formában a téli fesztivál, azonban arra a következtetésre jutott, hogy erre sajnos idén nincs lehetőség.

A jelenleg is érvényben lévő járványvédelmi intézkedések ugyanis továbbra sem teszik lehetővé tömegrendezvények megtartását, érvényben van az este 8 utáni kijárási tilalom is, az a feltételezés pedig, hogy egy nagyszabású, több tízezer ember részvételével zajló fesztivál miatt esetlegesen újra felgyorsulhat a vírus terjedése, a szakemberek szerint is megalapozott.

Mindezeket figyelembe véve, a miskolciak egészségét, biztonságát és védelmét szem előtt tartva született meg a döntés arról, hogy a Kocsonyafesztivál ez évi megrendezése minden erőfeszítés és jó szándék ellenére is túlzott kockázatokat hordozna magában.

Miskolc város vezetése továbbra is elkötelezett a Kocsonyafesztivál mellett, hiszi és vallja, hogy a programsorozatnak Miskolc az otthona, és itt van a helye, éppen ezért további egyeztetéseket folytat a rendezvény alapító-tulajdonosával.

– közölték.

kiemelt kép: A 2020-as Kocsonyafesztivál, csodalatosmagyarorszag.hu

Kapcsolódó cikkek