Olyan erejű volt a horvátországi földrengés, hogy megváltoztatta a földfelszínt

Megosztás

A földkéreg jócskán arrébb került, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek, ilyen mértékű földmozgást a következő hetekben több erős utórengés is követhet, legyünk résen.

Egy méterrel is elmozdult a földkéreg a helyéről, ráadásul még nem dőlhetnek hátra déli szomszédaink, bármikor jöhet egy újabb csapás.

Ahogyan arról az elmúlt napokban többször is olvashattunk, december 29-én 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek – közölte a helyi sajtó. A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A földmozgást Magyarországon is észlelték. 

A magyar Geo-Sentinel Kft. ESA Sentinel-1 műholdas földmegfigyelő rendszerének adatai alapján végzett előzetes megfigyelései szerint a horvátországi földrengés törésvonalának két oldalán fél-fél méterrel mozdult el a felszín.

Az idokep.hu felidézi, az interferométeres módszer lényege, hogy 2 időpontban végzett radarmérések fázisinformációiból kiszámítható az elmozdulás mértéke. A másik repülési irányban végzett műholdas radarmérések alapján a továbbiakban még pontosabb és részletesebb elemzéseket kívánnak készíteni.

A Minap.hu írása szerint: az afrikai kőzetlemez évente néhány milliméteres sebességgel préselődik az eurázsiai kőzetlemezhez, ez okozta a környéken hatalmasnak számító keddi földrengést. Ekkora elmozdulás nem maradhat folytatás nélkül, a következő napokban, hetekben érdemi utórengések is lehetnek.

Kapcsolódó cikkek