Megtagadná az intenzív kezelést az oltásellenesektől egy orvos

Megosztás

Az oltáselleneseknek azzal is számolniuk kellene, hogy esetleges koronavírus-fertőzés esetén lemondanak az intenzív kezelésről vagy lélegeztetőgépről

– ezt mondta a német genetikus, akit a Bild magazin és a Euronews is idézett.

Aki élből elutasítja a védőoltás beadását, annak egy igazolást kellene magánál tartania, amiben az áll: »Nem akarom beoltatni magam!«.

Azt akarom, hogy mások védekezzenek! Ha megbetegszem, az engem megillető intenzív kezelést és lélegeztetőgépet kapják mások

– folytatja gondolatát a szakértő, aki egyben a Német Orvosetikai Bizottság tagja.


A kutatók világszerte nagy árat fizettek a gyors előrehaladásért, de nem a biztonság árán – mondta a szakember.

Hónapokon belül olyan klasszikus koronavírus-védőoltást is ki fognak fejleszteni, amely az influenza és hepatitis elleni, már évtizedek óta bizonyított védőoltásokhoz hasonlóan véd a fertőzéstől.

Azt javaslom a vészmadaraknak, hogy fáradjanak be a legközelebbi kórházba, összeesküvés-elméletükkel szembesítsék azokat az orvosokat és ápolókat, akik hullafáradtan jönnek ki a túlzsúfolt intenzív osztályokról

– nyilatkozta szenvedélyes hangnemben Wolfram Henn.

Kapcsolódó cikkek