Parragh szerint az önkormányzatoknak kellene spórolni – ennyi elvonás után mégis miből?

Megosztás

Folyamatosan zajlik az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, súlyos százmilliókat, milliárdokat vonnak el a városoktól. Orbán Viktor egyik fő tanácsadója, Parragh László számára pedig világos a képlet, az önkormányzatok spóroljanak, ez a megoldás. Valóban?

Lassan egész komoly turnénak lehet tekinteni, ahogy Parragh László kamarai elnök az iparűzési adó felfüggesztése, esetleg eltörlése mellett kampányol minden keze ügyébe akadó felületen.

Az iparűzési adó persze valóban vitatott és vitatható közteher, a válságban pedig különösen felvethető, hogy ezt a terhet le lehetne venni a vállalkozások válláról. Parragh pedig a vállalkozások képviseletében joggal lobbizik az adó felfüggesztése mellett – mondjuk mivel a kamarai tagság  nem önkéntes, hanem kötelező, lehetetlen megmondani, hogy az elnök voltaképpen kiket képvisel.

A nagy probléma, hogy nem pusztán adóügyi kérdésről van szó, az iparűzési adó ugyanis lényegében az önkormányzatok utolsó nagy, önálló bevétele, ennek híján tulajdonképpen lehúzhatnák a rolót. Parragh László ezzel persze tisztában van, az Indexnek adott interjújában meg is jegyezte, hogy az önkormányzatok finanszírozása külön kérdés az iparűzési adótól. Nagyon helyesen, bár azért lendületből megállapította, hogy spórolni bizony mindig minden szervezet tud, ő pedig nem látja, hogy az önkormányzatok spórolnának. Továbbá a populizmust kerülendő rendkívül populista módon rögtön fehánytorgatta, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek négy helyettese is van.

Parragh László arról nem beszélt, hogy a kamara készül-e spórolásra – ha minden szervezetben van racionalizálási tartalék, akkor nyilván a kamarában már készülnek az áramvonalasítási tervek. Egyébként a kamarát a vállalkozások tartják el, amelyeknek kötelező belépni és tagdíjat fizetni.

Az önkormányzatok csak az állami szektor egy része, a másik (nagyobb) része a kormányzati alrendszer – minthogy mindig lehet faragni, Parragh László minden bizonnyal kész javaslatokkal rendelkezik a kormány számára, bár ezt nem említette. Arról sem emlékezett meg, hogy kérdezte volna a miniszterelnököt, miért van három helyettese. Illetve közel 240 államtitkára, tucatnyi kormánybiztosa, féltucatnyi miniszterelnöki biztosa.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek