A médiában állandóan emlegetik mindhárom típusú koronavírus-tesztet, de mi a különbség köztük és miért nem használják mindig az úgymond legbiztosabbat?
Szinte naponta olvasunk újabb tesztadatokat, némelyiknél azt is, hogy milyen tesztet végeztek, máskor pedig csak magukat a számokat látjuk.
Folyik az országos vizsgálat: 8276 PCR-tesztet végeztek el. Alacsony a fertőzöttség, és nem lehet nyájimmunitásról beszélni.
- A legújabb hazai korlátozó intézkedések bevezetésekor Orbán Viktor is megemlítette a gyorstesztet,
- míg a Semmelweis Egyetem rektora általában PCR-tesztet említ,
- de sokat hallunk a vérvétellel végzett antitestvizsgálatról is.
Miért van szükség ennyiféle tesztre?
Röviden: mindegyiknek van létjogosultsága, mindegyik más okból hasznos.
Miért a PCR-teszt az etalon, a legpontosabb?
Ennek során egy enzimatikus reakció segítségével a vírusból származó örökítőanyagot, a SARS-CoV-2, vagyis a Covid–19 kórokozójának ribonukleinsav- (RNS) mintáját sokszorozzuk, hogy kimutatható mennyiségben álljon rendelkezésre. A teszt elviekben ideális, mivel minden, a hasonló jellegű vizsgálatok értékelésekor szóba jöhető paraméternél, vagyis az érzékenység és a specifikusság (leegyszerűsítve, a hamis negatív és hamis pozitív tesztek aránya) terén verhetetlen.
Ha ez ennyire egyértelmű, akkor miért van szükség más tesztre?
A PCR sajnos nagyon munka-, szakértelem- és időigényes,ráadásul elég sokba kerülnek az elvégzéséhez szükséges berendezések és a vegyszerek is. Hibalehetőség itt is akad azért, például a nem megfelelő mintavétel, a beteg együttműködésének hiánya, de leginkább talán a minta tárolása és szállítása során adódhatnak problémák: az RNS ugyanis rendkívül érzékeny mindenféle külső behatásra, sőt, a tárolási hőmérsékletre is, ezért előfordulhat, hogy lebomlik, még mielőtt a PCR-gépbe bekerül, aminek így lehet hamis negatív eredmény a vége, még akkor is, ha azt nem maga a PCR hibája okozta. A teszt fő hátránya tehát az időigényesség, az ár és az erősen limitált elérhetőség. Ezek ellensúlyozására fejlesztették ki az ún. gyorsteszteket.
Ezek szintén a vírus alkotórészeit mutatják ki, de más módszerrel, általában a fluoreszcencia jelenségére alapozva. Ezek sokkal gyorsabbak, helyben kivitelezhetők, és elvégzésükhöz nem kell különösebb szakértelem, inkább csak betanítás. Ezek a tesztek a PCR-el ellentétben csak egy meghatározott mennyiségű vírust tudnak megbízhatóan kimutatni, de ez nem feltétlenül hátrány. A mindennapi gyakorlatban minket ugyanis elsősorban a klinikai szempontból jelentős vírus mennyiség érdekel, vagyis az, hogy az illető jelenleg fertőzött, illetve fertőzőképes-e? Ennek kimutatására a pedig legtöbb gyorsteszt alkalmas, a Dél Koreában gyártott és hazánkban is használt Rapigen Biocredit teszt például 90 % feletti érzékenységgel és gyakorlatilag 100 százalék specifitással mutatja ki a vírus RNS jelenlétét, így a miniszterelnöki bejelentésen elhangzott “50-60 százalékos biztonság” valószínűleg félreértésen alapul. Mindez persze csak akkor igaz, ha a mintavétel helyesen történik, és a beteg betartotta a sikeres teszt elvégzéséhez szükséges előírásokat, vagyis nem evett és nem mosott fogat a teszt előtt, stb. A gyorsteszt ugyanis a PCR-hez hasonlóan az orrból történő mintavételen alapszik.
Ezzel elérkeztünk a harmadik tesztféleséghez, ami nem más, mint az
ANTITESTTESZT
Ezek vérvétellel készülnek, és az előző tesztekkel ellentétben nem a vírus alkotóelemeit, hanem az ellenük képződött ellenanyagot mutatják ki. Az ellenanyag-termeléshez idő kell, így ezek a tesztek inkább annak megállapítására alkalmasak, hogy esetleg átestünk-e már a fertőzésen, illetve, hogy kialakult-e védettség a vírus ellen. Ennek döntő jelentősége lesz az oltások megjelenése után, de most is fontos ilyen szűréseket végezni, különösen a plazmakezelés terjedése miatt, illetve közegészségtani és járványügyi jelentősége is van.
