Hadházy: Hazudnak a halálozási adatokkal

Megosztás

Hazudik a koronavírus elleni küzdelemre felállított operatív törzs, amikor azt állítja, hogy nem ismeri kórházanként a halálesetek napi számát – kockáztatja meg Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az operatív törzs ezt azért teszi, mert a valóságban még rosszabbak az adatok.

“A kórházankénti halálozások napi száma eltitkolásának ugyanis egyetlen észszerű magyarázata az lehet, hogy így nem ellenőrizhető az összesített statisztika, nem buktatható le, ha csalnak a számokkal, egy adott kórház dolgozója nem tudja megnézni, hogy a náluk történt haláleset benne van-e a napi összesítésben” – fogalmazott.

Szerinte „a propaganda” azt próbálja beadni, hogy van baj nálunk is, de azért még jobb a helyzet, mint Ausztriában. Az Orbán-kormány „hazugságai emberi életekbe kerülnek, főleg, hogy a kabinet ilyenkor is az Alaptörvény módosításával és a korrupció nyomainak az eltüntetésével van elfoglalva.

Korábban kiderült például, hogy egy 39 éves vidéki tanárt kihagytak az operatív törzs statisztikájából. Halála után három nappal sem szerepelt benne, annak ellenére, hogy az életkora alapján azonosítható lett volna.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek