Zacher szerint vissza kellene térni a tavaszi idősávos vásárláshoz

Megosztás


Magyar Hangnak nyilatkozó toxikológus úgy látja, a magyar egészségügy akkora terhelés alatt működik, amire még nem volt példa.

Arról is beszélt, hogy jó döntésnek tartja az orvosok béremelését, de hangsúlyozta, hogy a szakápolók helyzetét is rendezni kellene, hiszen ahogy fogalmaz, „nélkülük elképzelhetetlen az élet”.

Aki eltöltött már szkafanderben, speciális védőmaszkban, siltben, dupla kesztyűben, lábzsákban hat órát egyhuzamban, hogy még azt is kénytelen meggondolni, hogy igyon-e műszak előtt egy pohár vizet, hiszen nem mehet ki csak úgy a mosdóba, pontosan tudja, hogy a szakdolgozók munkája megfizethetetlen”

– magyarázta. Hozzátette: a béremelés ugyanúgy járna fertőző osztályokon, mint az alapellátásban vagy a mentőszolgálatnál dolgozóknak.

Tegyük egyértelművé, hogy szar van a palacsintában!”

– jelentette ki a lapnak Zacher.

Odakint annyit tudnak, hogy ismét meghalt ennyi meg annyi, zömében idős, krónikus beteg. Csak hát közben a skizofrén negyvenes vagy a magas vérnyomással küszködő ötvenes még évtizedekig élhetett volna. Úgy vélem, fontos lenne bemutatni, hogy milyen a frontvonal”


Azt is mondta, hogy a koronavírus-járvány miatt több gyógyszer forgalma is megnőtt, a feszültségoldó Alparozamot 10 százalékkal többen vásárolták az első félévben, de az antidepresszánsok forgalma is 4 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó cikkek