Erre is van pénz: hatmilliárdot szán a kormány egyházi épületek felújítására

Megosztás

Több mint 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással újulhat meg hét, a római katolikus egyház tulajdonában lévő, történelmileg és építészetileg is jelentős értéket képviselő épület Kőszegen – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Vas megyei városban.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a támogatásból Kőszegen folytatódik a Jézus Szíve templom felújítása, megújulhat a Szent Vér kápolna, az egykori kőszegi szegényház épülete, a Szent Jakab templom, a Szent Imre templom, a Kálvária templom és a Verbita rendház.

Hangsúlyozta: túl azon, hogy a beruházások az egyházi életet, a kereszténységet segítik, a város fejlődését is szolgálják, és nem utolsó sorban munkát adnak mindazoknak a tervezőknek és mesterembereknek, akik rész vesznek az építésben.

Kapcsolódó cikkek