A szomszédos megyében már rettentő rossz a vírushelyzet, a veszélyeztetett korú háziorvosokat is berendelték kórházi munkára

Megosztás

Korra való tekintet nélkül, tömegesen kezdték berendelni kórházi munkára azokat a háziorvosokat is, akik maguk is veszélyeztetettek, például életkoruk okán. Szabolcsban már borzalmas a járványhelyzet, a járványgörbe meredeken emelkedik.

A 444 több forrásból megerősített információja szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat a nyíregyházi Jósa András kórházba. Korra való tekintet nélkül. Az ok: a nyíregyházi Jósa András oktatókórházban – ami úgynevezett “elsődleges járványügyi ellátóként” felel a megye koronavírusos betegeiért – egyszerűen nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronás betegek kezeléséhez. 

A megye háziorvosai úgy tudják, hogy a berendeléskor az egyetlen szempont, hogy van-e megfelelő szakvizsgájuk. Pedig az érintettek között igen sok a veszélyeztetett: a megye háziorvosainak több, mint a fele 60 évesnél idősebb és közülük többen küszködnek krónikus betegségekkel. 

Az érintettek egy része több szempontból is vitatják ezt a megoldást. Egyrészt azért, mert ha így sikerül is megoldani a megyei kórház létszámgondjait, az egészségügyi ellátás másik, igen fontos területén keletkezik lyuk. Egy helyi háziorvos szerint ők a járványhelyzetben egyfajta őrszerepet is betöltenek, megakadályozva, hogy kezelhetetlen mennyiségű ember zúduljon a kórházi covid-osztályra. Egy másik érintett a 444-nek elmondta, hogy az ő praxisában napi száznál több orvos-beteg találkozás van mostanában – a döntő részük persze telefonon – és most van az influenzaoltás-szezon is, így igen súlyosan érinti az ellátás minőségét, hogy háziorvosok esnek ki a rendszerből. A várható problémák ellenére ez az orvos úgy látta, hogy kényszerhelyzet van, amit valahogy meg kellett oldani.

A megyei kórházban annyira súlyosak a létszámgondok, hogy a Covid-osztályon értesülésünk szerint eleve szolgálnak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos.

Azt információnk szerint a Jósa vezetése sem tudja, hogy meddig tarthatnak ezek a kirendelések. Azokat a háziorvosokat, akiknek a munkáltatója az önkormányzat, továbbra is a helyhatóságok fizetik majd, akinek nem volt munkaviszonya, azokat a kórház. 

A járványgörbe a focimeccsekre nincs hatással hazánkban, oda tódulhatnak a nézők

A kórházban tényleg feszített a helyzet, tudomásunk szerint nagyjából 300 koronavírusos vagy covid-gyanús beteget ápolnak náluk, akiknek több, mint a tizede intenzív osztályon fekszik és a napokban már 27-en voltak itt lélegeztetőgépen.

Ennek a kórháznak volt a főigazgatója a múlt héten koronavírus-fertőzésben 66 évesen meghalt Adorján Gusztáv, a megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, akit a betegsége előrehaladott fázisában Budapesten ápoltak.

444.hu

Kapcsolódó cikkek