Fellépett Miskolcon a noÁr alapítója: interjú Molnár Áronnal – videó

Megosztás

Miskolcon, a Szinva Teraszon lépett fel Molnár Áron, a noÁr alapítója és egyben arca „Közösség, kiállás, klíma- és ökológiai harc” témában a Borsod24 szervezésében.

Az ismert színész és közkedvelt rapper amellett, hogy beszélt a noÁr alapításáról, környezetvédelemről, közösségi aktivizmusról, az egyik legaktuálisabb témát, az SZFE ügyével is sokat foglalkozott. A beszélgetések mellett pedig többször slammelt és verselt is. A harcos aktivista közéletet bíráló videói több százezres, milliós megtekintésnél járnak. A beszélgetős panelek között ezekből tekinthettek meg párat a jelenlévők az óriáskivetítőn.

Az előadás egyik tetőpontja mégsem a klipek voltak, hanem az a jelenet, amikor a közönség soraiból kérdezhettek az előadótól. Egy fiatal, színésznek készülő gimnazista aggódott a továbbtanulása miatt, egy hölgy aktivizálásra szerette volna bírni a Miskolci Egyetem hallgatóit, de egy hajléktalan is kíváncsi volt, hogyan javulhatna a helyzete – utóbbi kérdésre olyan választ adott noÁr, amitöl a közönség felének könnybe lábadt a szeme.

Molnár Áron a rendezvény végén interjúban foglalta össze küldetése lényegét, illetve miskolci tapasztalatait.

Related posts