Kijárási tilalom lépett érvénybe északi szomszédunknál

Megosztás

Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában. Az Igor Matovic vezette szlovák kormány ezzel az intézkedéssel is igyekszik megfékezni az egyre terjedő koronavírus-járványt.

A november 1-jéig elrendelt kijárási tilalom alatt – írja az Új Szó – éjjel 1 és hajnali 5 óra között nem lehet utcán tartózkodni. Az emberek továbbra is járhatnak a munkahelyükre, de  csak a lakhelyükhöz legközelebbi élelmiszerboltokat vagy gyógyszertárakat kereshetik fel. Engedélyezett orvoshoz menni is, ahogyan postára, bankba, biztosítóba, tisztítóba, autószervizbe, valamint benzinkútra is el lehet menni. A járás területén megengedett a természetben tartózkodni. Tilos viszont a temetőlátogatás, ami – tekintettel a közelgő halottak napjára – érzékenyen érinti az embereket.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a szlovákok országos tesztelése. Az első napon mintegy 62 ezer embert teszteltek le, közülük 2225-nál mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a fertőzést – közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter pénteken késő este az országos tesztelés első napjának eredményeit összegezve. A négy járásban vasárnapig összesen mintegy 180 ezer embert kellene tesztelni. A hatóságok ezt próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész országra kiterjedő tesztelés előtt.

A tesztelést – emlékeztet az MTI – a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.

Marek Krajcí egészségügyi miniszter felhívással fordult a külföldön, főleg Csehországban dolgozó szlovák orvosokhoz és egészségügyi személyzethez, hogy a tesztelés idejére térjenek haza és segítsenek az akció sikeres lebonyolításában. A prágai sajtó szerint Csehországban mintegy 2-3 ezer szlovák orvos dolgozik, a nővérek száma pedig ennek a duplája. A miniszter sikeresnek nevezte az első napot, de elismerte, hogy a tesztelés nem volt mindenütt zökkenőmentes, és számos helyen sokat kellett várakozniuk az embereknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon széleskörű akcióról van szó, amelynek nem minden részletét lehetett előre látni, ezért türelmet és megértést kért.

Az egész  Szlovákia teszteléséről szóló kormányzati terv továbbra is élénk viták tárgya. Több szakértő azt állítja, hogy a tesztelés nem lesz elegendő, nem oldja meg a problémákat, ezért a gyorsan romló járványhelyzet miatt országos karanténra lehet szükség.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek