Gulyás értelmezése szerint valójában a kormány mellett tüntettek az SZFE-sek

Megosztás

Valójában az Orbán-kormány mellett állt ki az a több mint tízezer ember, aki a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett tüntetett péntek délután – fejtegette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter  a Polgári Mulató esti pódiumbeszélgetésén. A tárcavezető szerint – derül ki az atv.hu cikkéből – jó érzéssel nézik, ami történik, sohasem gondolták volna ugyanis, hogy egy „balliberális klikk” azt akarja, hogy kereszténydemokrata kabinet felügyelje a működését. És ha jól érti, akkor azért tüntetnek, hogy a korábbi rend álljon helyre, és hogy ne egy független – mindenféle állami és kormányzati befolyás nélküli – alapítvány irányítsa az egyetemet, hanem az Orbán-kormány. 

“Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk” – zárta a kissé cinikus gondolatmenetet Gulyás Gergely. Hozzáfűzte, nem hiszi, hogy az SZFE helyzete Magyarország ötven legfontosabb ügye közé tartozik, ez pedig nemcsak valamilyen sajátos politikai szempontból nézve, hanem „az emberek mindennapjait” nézve is így van.

Ami az SZFE-re érdemi párbeszéd nélkül rákényszerített, Vidnyánszky Attila vezette alapítványi kuratóriumot illeti, az Orbán-kormány nem adott politikai megrendelést, egyszerűen csak jobb fenntartási modell az alapítványi.

De beszélt arról is, nem tartja elfogadhatónak a blokádot, amely alá a hallgatók vonták az SZFE épületeit, szerinte sokan kifejezetten azért lépnek fel így, mert azt várják, hogy velük szemben valaki valahol valamilyen erőszakot alkalmaz. Szerinte az Orbán-kormány egyvalamit tehet, mégpedig azt, hogy az eddiginél jobb feltételeket, adott esetben több költségvetési forrást biztosít az egyetemnek. Ezt azonban valamennyi alapítvány esetében hajlandóak megtenni.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek