Lázár: A fideszes felső körökből rengetegen elhitték, hogy a párt átvételére készülök Simicskával

Megosztás

Néhány évvel ezelőtt látványosan a második vonalba tolta vissza Orbán Viktor Lázár Jánost, akiről azt terjesztették, át akarja venni a hatalmat. A mai napig jóban van Simicskával és Spéderrel, egyébként pedig a Fidesz már a 2022-es győzelemre készül, ami után gyorsan rendet is raknának a pártnál.

A hódmezővásárhelyi képviselő, volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesznél van egy belső mondás, az, hogy “a Fidesznél csak a Fidesz a jobb”.

Hosszú interjút adott Lázár János visszavonult miniszter a Válasz Online-nak, melyben szóba kerül, hogy még a párton belül is pletykákat terjesztettek róla:

Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve a párt átvételére készülök. Reggeltől estig ezt duruzsolták Orbán Viktor fülébe”

– mondta a lapnak a politikus. (Lázár János bevallottan jó viszonyban van Spéder Zoltánnal, aki három és fél évvel ezelőttig az Index tulajdonosa volt – a szerk.)

Lázár tagadta, hogy Simicska Lajostól vagy akár Spéder Zoltántól valamikor is pénzt kapott volna, azt ugyanakkor elismerte, hogy jóban van velük. “Amikor Simicskát pocskondiázták, én akkor sem tagadtam meg. Amikor Spédert, én akkor is a barátomnak mondtam. A barátaimat és az elveimet nem vagyok hajlandó megtagadni. Olyan isten nincs, hogy nekem a széljárással változzon a véleményem olyanokról, akik a szövetségeseim”.

Lázár vallott arról is, hogy a Spéder ellen indult hadjárat miatt erős motiváció alakult ki benne, hogy otthagyja a kormányzatot, de közölte azt is, hogy nem hagyja magát kiszorítani a Fideszből.

Az interjúban szóba kerül Szijjártó Péter külügyminiszter jachtozása is, amire Lázár azt mondta, hogy “Szijjártó az egyik legjobb külügyminiszter Európában, emberfeletti munkát végez, méghozzá eredményesen”.

Ezen a tényen nem változtat, ha a diplomáciai, külgazdasági munkáján kívül olyasmit tett, amit egy emberöltővel ezelőtt – hogy konkrét példára utaljak – még egy baden-württembergi miniszterelnök is megtett, de amit szerintem már Szijjártó sem tenne meg újra”.

Lázár itt a Baden-Württemberg tartományt vezető kereszténydemokrata politikusra, Lothar Späthra gondolt, aki az 1990-es években belebukott az ajándékelfogadós ügyletekbe.

Lázár János beszélt arról is, hogy ha a Fidesz nyer 2022-ben, akkor neki fog látni a hibák kijavításának, “erre a párt mindig képes volt”. Lázár szerint van is egy belső mondás, hogy “a Fidesznél csak a Fidesz a jobb”.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek