Az Index korábbi, veszélyt jelző cikkei elérhetetlenné váltak

Megosztás

Különös véletlen, hogy éppen a nagy változások közben íródott, belső veszélyekre figyelmeztető angol nyelvű cikkeket nem lehetett jó ideig megtalálni az interneten.

Vasárnap reggelre több cikk is eltűnt az Index angol nyelvű aloldaláról. Mind az öt cikk az azóta felmondott szerkesztőség álláspontját képviselte a lapvezetéssel szemben. Eközben az angol nyelvű aloldal többi anyaga gond nélkül olvasható volt. 

A 444 az ominózus cikkek miatt kérdéssel fordult az Index új vezetéséhez. Bár a levélre nem válaszoltak, de nem sokkal később ötből négy cikk újra elérhetővé vált. Ugyanakkor továbbra sem olvasható az Index is in danger című cikk, amiben Dull Szabolcs egykori főszerkesztő június 21-én angolul is közölte, hogy az Index függetlensége veszélyben van, mivel külső nyomás alá kerültek. Akkor emiatt állította át a szerkesztőség függetlenségét jelző barométert, aminek az lett a következménye, hogy egy hónappal később őt kirúgták, a szerkesztőség pedig kivétel nélkül felmondott. 

Index is in danger – Fotó: Index.hu

De átmenetileg ugyanígy az a cikk sem volt olvasható angolul, amiben július 7-én arra reagáltak, hogy az Indamedia alkalmazásában álló Erdélyi Zsolt arról beszélt, hogy Dull Szabolcsot le kellene váltani. Egy időre eltűnt az a cikk is, amiben július 22-én a szerkesztőség elfogadhatatlannak nevezte, hogy Bodolai László kirúgta Dullt, ahogy azt sem lehet angolul olvasni, milyen követeléseik voltak Bodolai felé. És az a július 24-i cikk is eltűnt egy időre, ami a teljes szerkesztőség felmondásáról szólt. 

Frissítés: Vasárnap délutánra az Index is in danger című cikket is visszaállították. Hogy miért pont ezek a cikkek váltak átmenetileg elérhetetlenné, arra még nem küldtek választ. 

444.hu

Kapcsolódó cikkek