Kim Dzsongun bocsánatot kért a dél-koreai néptől

Megosztás

Bocsánatot kért Kim Dzsongun észak-koreai vezető a dél-koreai néptől, miután északi katonák a héten agyonlőttek egy dél-koreai tisztségviselőt, aki egy megfigyelő hajón északi vizekre tévedt – közölte a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetője.

Szu Hun újságíróknak azt mondta, Kim Dzsongun sajnálatosnak nevezte az esetet,

amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie. 

Azt is elmondta, hogy Mun Dzsein dél-koreai elnök és Kim Dzsongun nemrég több levelet váltott egymással.
    

Az észak-koreaiak által lefolytatott vizsgálat szerint a két országot elválasztó tengeri határnál járőröző katonák lövéseket adtak le egy arra tévedt dél-koreai hajóra. Hozzátették, hogy ezt követően a dél-koreai védelmi minisztérium állításával ellentétben nem a holttestet, hanem a tengeren hánykolódó felszerelést égették el a vírus elleni védekezés jegyében. A jelentés leszögezi azt is, hogy a katonák az ilyen esetekben alkalmazandó előírás szerint jártak el.

A dél-koreai halászati minisztérium 47 éves tisztviselője hétfőn délelőtt tűnt el egy megfigyelőhajóról a két Korea tengeri határának közelében. A dél-koreai védelmi tárca részéről azt mondták, a férfira Észak-Korea talált rá a saját területi vizein, brutálisan meggyilkolták, majd a holttestét elégették.

Legutóbb 2008-ban lőttek agyon Észak-Koreában dél-koreai civilt. Akkor egy, az észak-koreai turistaparadicsomnak számító Kumgang-hegyen nyaraló dél-koreai turistát lőttek le, aki lezárt területre tévedt.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek