Hamis érettségi miatt nyomoznak a fideszes polgármester magas pozíciót betöltő felesége után

Megosztás

Egy tavalyi történet indította el a lavinát. 2019. július 26-án ugyanis tizenhat órán át nem volt orvosi ügyelet Sümegen. Ennek híre gyorsan elterjedt a közösségi oldalakon, aminek nyomán Végh László, a város fideszes polgármestere az önkormányzati televízióban álhírek gyártásával vádolt meg egy Facebook-csoportot, de elismerte, hogy valóban volt kimaradás az ellátásban. A felelősséget az orvosokra hárította, és szankciókkal fenyegette meg őket. Hasonlóan reagált a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ közösségi oldala is; ott is álhíreket emlegettek.

A Sümegi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. az önkormányzat, illetve a Sümeg Kistérségi Többcélú Társulás fenntartásában működik. Ügyvezető igazgatója pedig az a Szabó Krisztina, aki a polgármester élettársa. Végh László 2014-ben vette át a Veszprém megyei város vezetését, Szabó 2015-ben került a korábbi igazgató helyére.

A 168 Óra úgy értesült, hogy Szabó Krisztina ellen közokirat-hamisítás büntette ügyében nyomoznak.

A gyanú szerint hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be, amikor felvételizett a Pécsi Tudományegyetemre. Amennyiben ez igaz, érvénytelennek kell tekinteni a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú, szakirányú végzettségét is.

Szabónak, aki a Balaton-felvidéki Szociális, Gyermekjóléti és Háziorvosi Ügyeleti Szolgálatnak is alkalmazottja, egy 2014-ben kiállított rekreációszervező és egészségfejlesztő főiskolai oklevele van, amelyet már 2017-ben – azaz a Sümegi Egészségügyi Szolgálat igazgatójaként – „fejelt meg” egy felsőfokú végzettségre épülő posztgraduális – rekreáció, illetve egészségügyi menedzser – szakképesítéssel.

Szabó Krisztina a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatára járt 1992–1995 között, de hiányzás és rossz tanulmányi eredménye miatt több tantárgyból bukásra állt, ezért nem érettségizhetett. Mégis kapott érettségi bizonyítványt, amelyet Budapesten állított ki a nevére 1995-ben a Belvárosi Esti Gimnázium. Minderről egy több helyre eljuttatott – alighanem álnéven írt – levél számol be, amelynek valóságtartalma nem igazolt.

A lap birtokába került iratok alapján a 2000-ben jogutód nélkül megszűnt Belvárosi Esti Gimnázium – amelynek iratait a Fővárosi Levéltárban őrzik – 1995-ös érettségi anyakönyvében és az 1994/95-ös osztályanyakönyvben sem szerepel Szabó Krisztina neve, továbbá az E-42/1995. számú törzslap sem.

A Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a nyomozás során lefoglalta és megvizsgálta Szabó Krisztina érettségi bizonyítványát, de „megfelelő összehasonlító minták hiányában” nem tudta megállapítani, hogy a bizonyítvány eredeti-e. Ezért a rendőrség megszüntette az eljárást, arra hivatkozva, hogy a „rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése”.

A Pécsi Járási Ügyészség azonban 2020. augusztus 26-án hivatalból hatályon kívül helyezte a Pécsi Rendőrkapitányság eljárást megszüntető határozatát, és elrendelte a nyomozás folytatását. Amint az ügyészség határozata fogalmaz: az ügyben további nyomozati cselekményeket kell elvégezni, azaz a nyomozás folytatódik.

kiemelt kép: 168 Óra

Kapcsolódó cikkek