Orbán belefojtotta a szót az orvosba, aki el akarta mondani, mi a baj a lélegeztetőgépekkel

Megosztás

Ismét kórházlátogatós videók bukkantak fel Orbán Viktor Facebook-oldalán, az egyik ráadásul egy érdekes jelenetet rejt magában. A miniszterelnök a Korányi kórház ügyeletes orvosával beszélgetett, aki akkor több mint 20 órája volt ébren. Amikor az orvos a lényegre tért volna, Orbán belé folytotta a szót – írta a 444.hu.

Orbán: Lélegeztetőgép van-e elég?

Orvos: Úgy tudom, hogy azzal nem is volt probléma. Inkább azzal van a baj, hogy kell hozzá technikus meg kell hozzá …

Orbán: Nem volt vele probléma, csak az a kérdés, hogy most van-e. A múltban nem volt.”

A kormány tehát hiába vásárolt be 300 milliárd forintért lélegeztetőgépekből, és duzzasztotta fel 20 ezresre a kapacitás ezekből az eszközökből, egyszerűen nincs hozzá megfelelő mennyiségű szakápoló – és ezek szerint technikus sem.

Erről beszélt egy múlt heti előadásán Hegyi Péter professzor is, aki szerint „Ma Magyarországon teljesen mindegy, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, nagyjából 3000 intenzíves ágy fölött kalkulálni teljesen irreális a betegellátásban”.

Hegyi azt is mondta, hogy míg tavasszal meghallgatták őket is, más szakértőkkel együtt, rendszeresen összehívták a  járványügyi bizottságot, most ősszel tudomása szerint ez már nem történt meg. 

Kapcsolódó cikkek