“Ha a vezetők nem bírják ki, akkor hogy várjuk el a választóktól, hogy ott legyenek velünk?” – interjú Kunhalmi Ágnessel

Megosztás

Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP választmányi elnöke ellátogatott Tiszaújvárosba támogatni Bíró László kampányát. Kollégánk elcsípte egy rövid interjú erejéig amiben kiderül, hogy miért fontos számukra a térség, az ellenzéki összefogás és az időközi választás:

Minek az apropójából érkezett Tiszaújvárosba?

Bíró László, a közös ellenzéki jelölt, a köztársaságpártiak jelöltje ebben a körzetben. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megverje a Fidesz jelöltjét.

Egy nagyon jó embert ismertem meg személyében. Mi most találkoztunk először, de ahogy látom hogy hogyan beszélget a polgárokkal, ahogy odafigyel a gondjaikra, ahogy reagál rájuk; Egyértelmű, hogy képviselni akarja őket és nem meggazdagodni rajtuk.

Mit gondol, miért másabb ez a kampány, mint a többi? Teljesen más eszközöket használ most a Fidesz? Vagy az összeset egyszerre? Miért?

Mert érzi, hogy van veszíteni valója. Ugyanis erre a térségre egy egész ország figyel, hiszen az időközi választás ’22-re is reményt adhat. Legutóbb a Fidesz kevesebb szavazatot, mint az itt induló ellenzékiek, de akkor azt a hibát elkövettük hogy nem voltunk egységesek. Most már a köztársaságpárti ellenzékiek összefogtak és mégegyszer ezt a hibát sem ebben a körzetben, sem sehol máshol nem fogjuk elkövetni.

Így Bíró László a Fidesz katonájával szemben az egyedüli jelölt. Aki ma elégedetlen a Fidesszel, legyen jobboldali demokrata érzelmű, nemzeti érzelmű, liberális, zöld vagy szociáldemokrata, mint én és a társaim akik most itt segítünk neki a kampányban, egyetlen egy emberre adhatjuk le a szavazatainkat, és nem fog szétaprózódni a Fidesz-ellenes szavazóbázis.

Baloldaliként egyébként mély meggyőződésem, hogy egy ilyen antiszociális, antidemokratikus és korrupt 10 év után nem lehet eltartott kisujjal politizálni. Mindent és még annál is többet meg kell tenni, hogy Bíró László győzzön. Azt hiszem a szavazóink ezt értik, el is várják a jelölttől hogy vigye a zászlót és az összes támadást kibírja. Mert ha a vezetők nem bírják ki, akkor hogy várjuk el a választóktól hogy ott legyenek velünk október 11-én a szavazófülkében? De Bíró László kemény, mi is kemények vagyunk a szavazóink még keményebbek és győzni fogunk.

Mi a választás tétje?

A tétje hogy ennek a körzetnek lesz-e egy valódi képviselője, vagy csak egy olyan báb lesz itt, egy olyan katona aki lényegében kérdések nélkül végrehajtja azt, amit a Fidesz és a fideszes oligarchák kérnek tőle. Nem arra lesznek tekintettel hogy egyik vagy másik településnek mi az érdeke, hogy hol milyen beruházás legyen, hogy milyen szociális intézkedéseket kellene hozni, hanem kizárólag pártpolitikai érdekek fognak dominálni, ahogy egyébként az országban mindenhol. Ebből már megjöttünk, valamit ott kellene hagyni a helyben lakóknak is.

Már most rengetegen állnak ön körül. Milyen a hangulat itt Tiszaújvárosban?

Ugyanolyan Tiszaújvárosban a hangulat, mint a XIII. kerületben – az én budapesti választókörzetemben. Azt én meg tudtam nyerni a Fidesztől a legutóbbi országgyűlési választáson: Nagyon nagy szeretettel jönnek az emberek, nagyon nagy bizalommal és ami a legjobb, hogy rengeteg jó tanácsot kapunk. Ez azt jelenti, hogy értik hogy mi a tét, látják hogy harcolni kell és velünk együtt harcolnak is. Úgyhogy itt nincs különb meg még különb, hanem egyenlőek vagyunk, a Fidesszel szemben együtt állunk egyenes gerinccel.

Kapcsolódó cikkek