Egyszerre két részeg ember is vezette a balesetet szenvedett autót – legalábbis ezt állítják

Megosztás

Nem lehet túl gyakori eset, amikor a rendőrségnek egyetlen gépkocsinál egyszerre két részeg sofőrrel szemben kell eljárnia.

A sofőr ülésben tartózkodó férfi kezelte a kormányt és pedálokat, míg az anyósülésben helyet foglaló társa a jobbkormányos autó váltóját működtette.

A francia filmvígjátékokban feltűnő képsorok elevenedtek meg Debrecenben – derül ki a  police.hu híréből. A Hajdú megyei város kapitányságra 2020. június 2-án 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Buzogány utcában egy családi háznak ütközött egy autó. A rendőrök a helyszínre siettek, ahol az alkoholszonda tesztje bizonyította, hogy a gépkocsi 41 éves sofőrje és 47 éves utasa, az autó tulajdonosa is jócskán felöntött a garatra. A két férfi elmondta, hogy az ütközés előtt felváltva vezették az autót, így mindkettejüket előállították. Az urak nem tagadtak semmit és beismerő vallomást tettek.N4269713Fotó: Police.hu

A páros elmesélte, hogy a fiatalabb tagjuk ki akarta próbálni ismerőse jobbkormányos autóját, ebben az nem igazán zavarta, hogy sosem volt jogosítvány és alkoholt is fogyasztott. Az autó tulajdonosa is ivott, így a két részeg férfi elindult az átlagosan nem nevezhető túrájukra. 

Már az útjuk elején azzal szembesültek, hogy a sebességváltással gondjai akadnak a sofőrnek, így az anyósülésben lévő férfi segített neki. Bár bevallásuk szerint csak a közelben lévő bolt volt a céljuk, az üzleti előtti parkolással is meggyűlt a sofőr baja, ezért megálltak, helyet cseréltek és a manővert már az utas hajtotta végre. A boltban bevásároltak és ismét a jogosítvány nélküli úr vezette az autót, ám az üzlettől 300 méterre a frissen vásárolt bor a pedálokhoz gurult. Ez annyira megzavarta az autóvezető férfi, hogy elkezdett kapkodni, majd elvesztette az uralmát az autó irányítása felett és nekiütközött egy családi háznak. 

A Debreceni Rendőrkapitányság mindkét férfival szemben ittas vezetésük miatt folytatott eljárást, illetve a gépkocsi tulajdonosának pedig járművezetés tiltott átengedése vétség miatt is felelnie kell.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek