A Zsarnai piac is kinyit a hétvégén

A miskolci polgármesteri hivatalos közleményben tájékoztatott erről. Mint írták: a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Zsarnai piac, a kormány koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán 2021. március 8-án bezárt. A szerdától érvényes kormányzati enyhítések alapján, április 10-én szombaton, a piac újra megnyitja kapuit a vásárlók előtt. A piac a megszokott nyitvatartás szerint szombaton és vasárnap 06:00 és 14:00 óra között várja az érdeklődőket. Viszont kiemelték, hogy a Zsarnai piac teljes területén kötelező a szájmaszk használata mind az árusok, mind a vásárlók részére, illetve a 1,5 méteres védőtávolság betartása is.

Tovább olvasom

Nyitva maradnak-e a következő hetekben a miskolci piacok?

A csütörtökön bejelentett és pénteken kihirdetett kormányrendelet értelmében a rendeletben meghatározott időben és feltételekkel megengedett a tartózkodás és a vásárlás egyebek mellett a piacokon, a helyi termelői piacokon. A Minap.hu összegyűjtötte, hogy az újabb korlátozások idején miként alakul a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett piacok nyitvatartása: A Búza téri őstermelői piac és a Vasgyári piac a megszokott nyitvatartással várja vásárlóit. A nőnapra tekintettel, március 8-án, hétfőn a Búza téri őstermelői piac reggel 5 órától délután 5-ig tart nyitva, a Vasgyári piac szintén reggel 5 órakor nyit, és délután 3-ig…

Tovább olvasom

Kivételezhet a külföldi eladókkal a NAV – derül ki az árusok beszámolójából (videóval)

A Borsod24.hu-nak két eladó is elpanaszolta a legutóbbi Ónodi Vásáron, hogy míg ők rengeteget adóznak, addig a külföldről érkezett árusok valahogy mindig megússzák az ellenőrzéseket, pedig közöttük állítólag rengeteg a feketekereskedő. A magyar vállalkozók eddig senkihez se tudtak fordulni segítségért a rossz versenyhelyzet miatt. A helyszínen készült interjú:

Tovább olvasom